Szeptember végén kikerültek az őszi dekorációk a település több pontjára, valamint a falugondnok, Róka Lajos ügyes keze munkáját dicséri a kupakgyűjtő szív elkészítése. Ide várják a háztartásokban keletkező műanyag kupakokat, melyet rászoruló gyerekek kezelésére gyűjtenek. Ezzel a település is csatlakozott az ilyen jellegű gyűjtéshez és próbál a nehéz helyzetben lévő családoknak segítséget nyújtani.
Október végén elkezdődik a játszótér kialakítása, melyet még a nyáron nyert el a település. Valamint hamarosan megérkeznek a díszfák is, melyet szintén pályázat folyamán nyert az önkormányzat, így tovább szépülhet a falu.
Örömteli esemény is történt Iklanberényben. A településen élő fiatal pár kötötte össze hivatalosan is életüket. Rédecsi Viktória és Dravarits Zoltán október 16-án örök hűséget fogadott egymásnak. Innen is sok boldogságot kíván a falu valamennyi lakója. Legyetek mindig ilyen boldogok, mint ezen a jeles napon.