2023. szeptember 25. hétfő
[Répcevidék]

Húsvétvárás Egyházasfaluban

Major Izabella
Húsvétvárás Egyházasfaluban

„Itt a tavasz, lessük, várjuk,
a csicsergő fecskét." - hirdetik a mindannyiunk által ismert kedves verssorok. Ahogy szeretett vándormadaraink is visszatérnek a tavasz örömére, úgy bennünk, emberekben is megindul a tettvágy környezetünk újjá, szebbé varázslásának az igényével. Otthonainkon kívül a külterületekre is egyre nagyobb figyelmet fordítunk.
Községünkben elsősorban nyugdíjasaink, a Szépkorúak klubja jár élen ebben a nemes tevékenységben, a Falufejlesztő Egyesülettel karöltve.
Az idei nagy tavaszi díszítés elsősorban a Húsvét ünnepét köszöntötte. Az esztendők során erre kialakított utcarészeken és tereken minden eddiginél ötletesebb és színesebb díszítő elemek mosolyogtak ránk. A nagy gonddal feldíszített, hímes tojásoktól pompázó ünnepfák nyugdíjasaink mellett az iskolások és óvodások keze munkáját is dicséri. A fák alatt és mellett sorakozó, kedves nyuszik és tollas figurák látványa szintén nagyban emelte az ünnepvárás örömét, hangulatát.
Az idei emlékezetes tavaszköszöntésért ezúton is köszönetet mondunk a fáradhatatlanul végzett nagyszerű barkácsmunkákért férfi nyugdíjasainknak, s a kiváló és újszerű ötleteket ugyancsak ügyesen megvalósító, jó ízléssel festő asszonyi kezeknek, és a munkálatokba örvendetesen bekapcsolódó fiatalabb lakosoknak is.
Egyházasfalu húsvétvárása nemcsak a nagy ünnep méltó előkészülete volt csupán, hanem a szülőföld szeretetének és megbecsülésének követendő szép példája is.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Húsvétvárás Egyházasfaluban
Húsvétvárás Egyházasfaluban