2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Év végi színes programok Tormásligeten

Barasics Edina
Év végi színes programok Tormásligeten

2022. november 26-án szombaton, 15 órától kézműves foglalkozáson hangolódtunk a közelgő karácsonyra. Idén papírdíszeket gyártottunk a résztvevőkkel.
Másnap délelőtt már 8 órától a tormási férfiak egy kis csoportja felállította a település fenyőfáját. 10 órától a Kreatív Csoport tagjaival feldíszítettük az adventi koszorút és a fát. Este 17 órától pedig vártuk a település lakosságát egy közös éneklésre, az első adventi vasárnap tiszteletére. Nagy örömünkre sokan eljöttek. A nótázás után forró teával, zsíros és vajas kenyérrel kínáltuk a jelenlévőket. Ezt követően mi, felnőttek még beszélgettünk egy kicsit a fa körül, a gyerekek pedig önfeledten játszottak, nem törődve a hideg idővel.
De ezzel nem ért véget az adventi programsorozatunk.
Nagy szeretettel várjuk 2022. december 4-én 15 órától az érdeklődőket a Közösségi Színtérbe egy Mikulás-napi kézműves foglalkozásra. 16 órakor érkezik a nagyszakállú, átadja a gyerekeknek az ajándékot. Cserébe persze verset vagy éneket szeretne hallani. Ezen évben a Télapó nem egyedül, hanem két kísérővel fog érkezni, és Jóságoklevelet is osztogat majd a gyerkőcök között. 17 óra körül a Télapó, a két kísérője és a népes csoport kisétál a buszmegállóba az adventi koszorúhoz, ahol ezen a vasárnapon is énekelni fognak a jelenlévők a II. adventi vasárnap tiszteletére.
2022. december 11-én 16 órától egy karácsonyi mesedélutánt tervezünk, ahol egy rajzfilmet fogunk a gyerekekkel megnézni. Hogy mit, az még a jövő titka. Kiválasztunk néhány mesét és megszavaztatjuk a gyerekekkel és szüleikkel, melyiket nézzük meg közösen. Ezt követően 17 órakor ismét közös énekléssel zárjuk az adventi vasárnapot.
2022. december 18-án 16 órától a Közösségi Színtérben karácsonyi műsort adunk elő helyi gyerekekből és felnőttekből verbuválódott kis csapattal közösen, Régváriné Reczetár Zsófia vezetésével. A program végén a Kreatív Csoport megvendégeli a jelenlévőket teával, forralt borral, házi sütivel, de a sütifelajánlásokat is szívesen fogadjuk.
Évzárásként 2022. december 30-ára tervezünk egy kis partit, ahol összejövünk, táncolunk, beszélgetünk. Készülünk teával, forralt borral, kis süteménnyel. Természetesen itt is szívesen fogadunk batyus jelleggel finomságokat.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten
Év végi színes programok Tormásligeten