2023. december 7. csütörtök
[Répcevidék]

Európai mobilitási hét Nemesládonyban

Európai mobilitási hét Nemesládonyban
Nemesládony is csatlakozott az Európai mobilitási hét rendezvénysorozathoz. Az időjárás kegyes volt hozzánk és élvezhettük a nap kínálta lehetőségeket.

A meghirdetett programokra szép számmal összegyűlt a falu apraja és nagyja. A rendezvény megnyitója után bicikli túrára indult a lelkes társaság. Erdei utakon, jó hangulatú kirándulásban lehetett részünk. A közel 10 km -es távot még a legfiatalabb résztvevők is gond nélkül teljesítették. Visszatérve a rendezvénytérre, finom vadpörkölt várta a kellemesen elfáradt túrázókat. Az Önkormányzat a mobilitási héttel kapcsolatban kiírt pályázatnak köszönhetően három új kerékpárt vásárolt a falu számára. Ezeket a nap folyamán bárki, kedve szerint kipróbálhatta, a későbbiekben pedig könyvtári napokon használhatják a gyermekek. A délután folyamán futóverseny várta a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Majd a lurkók kerékpár ügyességi versenyeken mérhették össze tudásukat, ahol minden korcsoport képviseltette magát. A napot a díjak átadása, valamint a tombola sorsolása zárta. Értékes tárgyak kerültek kisorsolásra, minden olyan résztvevő közt, aki leadta autójának forgalmi engedélyét és vállalta, hogy aznap nem használja autóját. Köszönjük minden kedves lakónak a részvételt!
Pietrowskiné Végh Andrea

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.