2021. március 2. kedd
[Répcevidék]

Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember

Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember

Budapesten én is keramikusként ismertem meg a nemesi származású, sokoldalúan művelt Székely Ágostonné Eperjesy Dórát (1922-2019), akivel csepregi helytörténeti témákon dolgoztunk együtt, mivel ősei éltek ott, családjáé volt a Fő téri kastély mögött megbújó, korábban Gerentsér-, később Eperjesy-villa néven ismert lakóépület. Láttam budapesti lakásában őrzött több alkotását. Elmondta, hogy amikor 1945 után apja is, férje is mint „osztályidegen" elvesztette munkahelyét, a szükség vezette a nehéz fizikai munkára, a keramikus pályára, ahol kis családjának mihamarabb megélhetést biztosíthatott. Beszélgetéseink során lassanként tudtam meg, hogy több más kézműves technikával is megismerkedett.
Szíve szerint azonban grafikusnak készült. Örökölte apja, Eperjesy Adorján (1893-1980) rajztehetségét (azon kívül szorgalmát és derűlátását). Már gimnazista korában üdvözlőkártyákat készített az 1920-as évektől elterjedt magyaros-népies stílusban. Egy-négy szereplős zsánerképein a népviseletes gyermekalakok lendületesebb rajzúak, arcuk vidámabb, mint a közkeletű változatokon. Ezeket a háborús időkben értékesíteni is tudta, például apja munkahelyén. Érettségi után magánúton tanult rajzolni. Utóbb a háború és családi körülményei is megakadályozták, hogy elvégezze a Képzőművészeti Főiskolát. Az ínséges 1940-es években rajzolt ünnepi levelezőlapjait trafikok útján sikerült eladnia. A már kisgyermekes anya, akinek a férje hadifogságba került, színvonalasabb és jövedelmezőbbnek ígérkező alkotói feladatot kapott, amikor felkérte népies témájú gyermekkönyvei illusztrálására egy ismerősük s egyben rokonuk, a Gyula diák néven elhíresült V(itéz) Somogyváry Gyula (1895-1953) író. Az e célra készülő nagyobb kompozícióihoz természet után rajzolt állatokat is Dóra. Csupán belekezdtek 1945-ben egy könyvbe egy Kikokó nevű beképzelt majomról, miután a nyomdai előkészítő munkálatokat is elvégezték egy másikon, mely egy keményfejű kos kalandjairól szólt: „Vasfejű a vásárban - vidám történet versben és képekben". A mozgalmas jelenetekben felvonultatott, színes magyar népviseletek és népművészeti tárgyak ábrái oktató célúak. A „Vasfejű" a tervezett 1946 helyett csak 61 évvel később, 2007-ben, Dóra 85 éves korában jelenhetett meg. Azután kérték föl, hogy illusztrálja (a nem rokon) Eperjessy Ernő népmese-válogatását a Dráva menti Őrtilos községből. Újabb rajzokat készített, újabb állatkerti természet-megfigyelés útján. Ez a kötet, „Az égigérő almafa" 2010-ben hagyta el a nyomdát, amikor Dóra 88 éves volt.

Csepregen én is elsősorban keramikusként ismertem meg a helységhez ezer szállal kötődő Dóra nénit, akinek a művei a város kultúrájának részei. A plébániatemplom hátsó falán függő domborműkeresztjén és a bejárattól szintén jobbra elhelyezett zöld mécsestartóján túl a Falumúzeum egyik vitrinjében több alkotása sorakozik.
Újabban láttam csak grafikáit, amelyek a kerámiáihoz hasonlóan magukkal ragadtak. Hiszen mint tanító is tudom, hogy a mese témájához tartozó illusztrációk is nagy hatással vannak a gyermeki személyiség fejlődésére. A jó illusztráció segít a mese megértésében is, és megmozgatja a fantáziát. Dóra néni rajzai is ilyenek.
Dóra nénit megismerhettem mint embert is. Ugyanis Balogh Jánosné Horváth Terézia, akivel rokonok vagyunk, többször elhozta hozzánk látogatóba, amikor együtt utaztak ide Budapestről. Ilyen alkalom volt az új iskola avatása, ami után egy rögtönzött összejövetel alakult ki nálunk. Készült vele interjú a Répcevidék számára is. De együtt látogattak meg minket Csepreg várossá nyilvánításának évfordulóján és szüreti felvonuláskor is. Gyakran eljött Dóra néni is tömegközlekedéssel más hagyományőrző rendezvényekre 90 éves kora után is, frissen, fürgén. A vele való találkozások számomra mindig ünnepnek számítottak. Ilyenkor sokat beszélgettünk a múltról és a jelen élet minden szeletéről. Minden mondatára oda kellett figyelni, mert mindegyiknek súlya volt. Ittuk a szavát. Bölcsességével, intelligenciájával, tapasztalatával irányt mutatott. Segített eligazodni az élet keszekusza dolgaiban. Felnéztem rá. Szerény volt és alkalmazkodó. Elfogadott mindent, ami emberi, de önmagával szemben is nagy elvárásai voltak. Másokban nem a származást, nem a közösségi hovatartozást, hanem az embert nézte. Szeretett adni, hiszen ő is tudta, hogy jobb adni, mint kapni. Hosszú életében megtanult felül maradni, méltósággal viselni jót és rosszat. Egy mondata most is fülemben cseng: „Sorsot, rangot, ruhát viselni tudni kell."
2020. december 21-én múlt egy éve, hogy Dóra (néni) már nincs köztünk. Az évforduló okán emlékezünk meg róla, és egy matyó fiút ábrázoló rajzával kívánunk a Répcevidék olvasóinak egészséges, békés új esztendőt!

Balogh Jánosné Horváth Terézia Budapest Horváthné Pados Teréz Csepreg

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember
Eperjesy Dóra, a grafikus és az ember