2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Egységben az erõ

Június 3.-án a Nemzeti Összetartozás Napja
alkalmából Kõszegen a még mûködõ
Nagy László Gyógypedagógiai Intézményben
egy történelmi vetélkedõre került sor, melyen,
a megyei középiskolákon és gimnáziumokon
kívül határon túli (felvidéki-, ausztriai
magyarok stb.) magyar fiatalok is képviseltették
magukat. A rendezvény elsõ felében Kovács
Ferenc fideszes országgyûlési képviselõ
és Dr. Kapiller Sarolta a Vas Megyei Önkormányzat
Hivatala Mûvelõdési és Sport Titkárság
vezetõje tartottak beszédet, majd a részvevõk
egy Trianoni történéseket ismertetõ elõadást
hallgathattak meg, illetve a határon túli
„képviselõk” bemutatkozójára került sor. A
második felében egy közös ebéd után a fiatalok
olyan, külön állomásokon (6) versenyezhettek
egymás ellen, ahol lexikális és gyakorlati
tudásukról is számot adtak, amely a Trianoni
Keresztnél ért véget, ahol a megemlékezést
követõen az ajándékok átadására került
sor. A rendezvény összességében jól sikerült,
bár sokak számára megosztó volt nyilvánvaló
politikai köthetõsége miatt.
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.