2023. június 4. vasárnap
[Répcevidék]

Családi nap Nemesládonyban

Fábián-Bencsik Gabriella

Június második szombatján a község Rendezvénytere három ünnepségnek is helyt adott. Gyermeknap, apák napja és nyárköszöntő megünneplésére, megrendezésére gyűltek össze a falu lakói. A tartalmas programok sorozata délután 2 órakor vette kezdetét. Rubóczkiné Börczy Viktória polgármester asszony először a falu ifjúságát köszöntötte. Van okunk büszkének lenni, községünkben 39 gyermeket számolhatunk, akik aktív részesei kis közösségünk életének!Nemesládonyban már hagyomány, hogy -ahogy az édesanyákat májusban- az apák napját is megünnepeljük.
Az ifjuság felkészítését Németh Tamás művelődésszervező már hetekkel a rendezvény előtt elkezdte. A gyermekek verssel és ajándékkal köszöntötték édesapjukat, nagypapájukat, akik meghatódva, sőt néhányan könnyes szemmel fogadták a kedves szavakat, illetve a kis meglepetéseket.
Az ünnepélyes megnyitó után kezdetét vehette az önfeledt játék az ugrálóvárban, az élő csocsó pedig -akárcsak az előző évben- szintén nagy népszerűnek bizonyult. A fiatalok legnagyobb örömére megérkezett a fagylaltos kocsi. Nemesládony község Önkormányzatának jóvoltából minden gyermek 1 gombócot kapott ajándékba a hűsítő finomságból. A programokat arcfestés színesítette. A gyermekek türelmesen kivárták a sorukat, hogy végre nyuszivá, pillangóvá, tigrissé vagy éppen cicává változhassanak az arcfestés által. A tini lányok körében pedig a virágmotívum volt kedvelt. A rendezvényen kézműves foglalkozás várta a kicsiket és nagyokat, valamint egy bohóc is érkezett, aki lufihajtogatással bűvölte el a gyerekeket. A lecke fel volt adva: többek között pingvint, turbékoló gerlepárt, kutyát, cicát, kisautót kértek a gyerekek és az ügyes kezű bohóc egytől-egyig megvalósította az óhajokat. A tartalmas programok közben igencsak megéhezetek a résztvevők. A bográcsban rotyogott a finom sertéspörkölt, amit a vendégek nem győztek dicsérni. Köszönet érte Bögöthy Endrének, aki az idei évben is vállalta az étel elkészítését. A jó hangulat érdekében önkéntes alapon Rubóczki László és Németh Tamás duóvá összeálltak és mulatós slágerekkel szórakoztatták közönségüket. A családi nap jól sikerült, a mulatság kora estig tartott.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Családi nap Nemesládonyban
Családi nap Nemesládonyban
Családi nap Nemesládonyban