Községünk búcsúnapját és Magyarország születésnapját, az idei évben is lovasünneppel köszöntötte az Érték és Örökség Hagyományőrző Egyesület. Szervezésükben már XIV. alkalommal gyűlt össze az amatőr CAN-C 2 fogatosok közössége, hogy a versenyzésen túl, örömteli perceket szerezzenek közönségüknek. A reggeli órákban sorban érkeztek a fogatok, 18 kettes és kettő egyes fogat, hogy a helyszínt elfoglalva felkészüljenek a technikai megbeszélésekre. A pályával való ismerkedést követően reggelivel vártuk a versenyzőket és kísérőiket. Az előkészületek lezárásával kezdődhetett az akadályhajtás első fordulója, amit a fogatosok arra törekedve teljesítettek, hogy a lehető legkevesebb verőhibával és persze minél gyorsabban átszáguldjanak, a komoly technikai tudást igénylő versenypályán. A pálya nehézségét bizonyította, hogy az első körben csak egy versenyző tudott alapidőn belül, hibátlan teljesítést nyújtani. A kezdeti megmérettetést és az ebédet követte a hivatalos megnyitó, ahol Németh Lajos egyesületi elnök köszöntött minden jelenlévőt, és köszönetet mondott a fő támogatók anyagi segítségéért és a rengeteg tombolanyeremény felajánlásáért. A köszöntő során felszólalt Majthényi László úr a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki méltatta az egyesület fogathajtás iránti elkötelezettségét és gratulált a szervezéshez. A délután folyamán folytatódott az akadályhajtás második fordulója, majd a vadászhajtás előtt, Magyar Rózsa énekesnő szórakoztatta a közönséget. Az eredményhirdetéskor először a napi győztesek állhattak dobogóra. A XIV. akadályhajtó verseny eredménye:
1. Ifj. Szájer József Katafai Lovas SE
2. Lócsi Miklós Veszkényi Lovasegyesület
3. Geröly Tibor Főnix LE
4. Vitéz Dénes Kapuvári Lóbarátok Köre
5. Bíró Attila SCHOTT Lukácsháza SE
6. Komálovics Ottó SCHOTT Lukácsháza SE
Az éles küzdelemben a napi eredmények sorrendje határozta meg, hogy ki képviselheti Vas Vármegyét az Országos Bajnokságon. Településünkön már hatodik alkalommal avattak megyebajnokot. A Magyarország amatőr fogathajtó bajnoka címért a megyei kvalifikációs versenyeken a legfeljebb három legtöbb pontot gyűjtött versenyző nyer indulási jogot. Az idei évben Vas Vármegye bajnoka Geröly Tibor a Főnix LE versenyzője lett. A dobogó második fokára Komálovics Ottó a SCHOTT Lukácsháza SE, míg harmadik fokára Novák Szabolcs a Savaria LSE versenyzője állhatott. A megyebajnokság további három helyezettje: negyedik Bíró Attila SCHOTT Lukácsháza SE, ötödik ifj. Szájer József Katafai Lovas SE, hatodik Szabó Norbert SCHOTT Lukácsháza SE versenyzője.
Vadászhajtás eerdmények:
1. Lócsi Miklós Veszkényi Lovasegyesület
2. Komálovics Ottó SCHOTT Lukácsháza SE
3. Geröly Tibor Főnix LE
4. Vitéz Dénes Kapuvári Lóbarátok Köre
5. Török Gyula Kanizsa Lovasklub
6. Fülöp Roland Szeleste és Pósfa Községek SE
A nap a rengeteg ajándéknak köszönhetően, kétórás tombolasorsolással zárult, majd a táncolni vágyók hajnalig rophatták a L'amour duó zenéjére. Az idei évben egy újabb sikeres rendezvényt tudtunk lebonyolítani támogatóink segítségével.