2020. július 8. szerda
[Répcevidék]

Baba-Mama Találkozó kicsit másként

SHeni
Baba-Mama Találkozó kicsit másként
Egy éves születésnapját ünnepelheti a Baba Találkozó a Bibliával. A kezdetekről dióhéjban: kifejezetten baba-mama foglalkozásra gondoltunk, de természetesen apukákat, nagyszülőket, és egyéb hozzátartozókat is szívesen vártunk.

A gyülekezés kötetlen beszélgetései után kb. 20-25 perces bibliai tematikájú foglalkozás következett. A közös egyszerű énekek is a foglalkozáshoz tartoznak. Utána pedig megint van lehetőség kicsit beszélgetni szülőkként, a gyermekek pedig új kapcsolatokat kezdhetnek más babákkal és felnőttekkel, amely segíti fejlődésüket. Az édesanyák közül többen el is mondták, hogy ezért is örülnek ennek az új babaprogramnak. Decemberi találkozó pont Szent Miklós ünnepére esett, így a gyerekek legnagyobb örömére, meglepetésére a Mikulás is meglátogatta a gyerekeket és kis ajándékkal is kedveskedett a csöppségeknek. Januárban vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan egyszerű bábokkal meséltük el Jézus születését a napkeleti bölcsek látogatásával. Simon Réka evangélikus lelkész hozza a bibliai történetek ötletét és nagyon sok mindent készít hozzájuk. Bábokat, hátteret, hogy minél jobban elmesélhessük a „történeteket". Vincze Erzsébet és jómagam pedig mindenben segítjük. Havonta egy találkozóra gondoltunk, de az időpontokat mindig előre egyeztetjük, majd pedig a Facebookon hirdetjük. Reméljük, hogy újabb és újabb családok érdeklődnek majd a program iránt. És habár Górban tartjuk a Baba Találkozó Bibliával programot, természetesen mindenkit szívesen várunk más településekről is, és nem csak evangélikusokat vagy katolikusokat! Örülünk mindenkinek, aki megérkezik a programra.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Baba-Mama Találkozó kicsit másként