2023. december 3. vasárnap
[Répcevidék]

Az ünnep a közösség

Bse
Az ünnep a közösség
Több éves hagyomány már Nemesládonyban, hogy a képviselő-testület a település búcsújának elő-napján hívja a falu lakóit ünnepelni.

Ahogy Németh László polgármester köszöntőjében fogalmazott, ez a nap a tisztelet napja a falu lakói számára, hogy együtt legyenek, együtt szórakozzanak, felejtsék el mindennapi teendőiket, adják át magukat a vidámságnak. Nagy örömmel tölti el a falubelieket az is, hogy ezen a napon hazalátogatnak a településről elszármazottak, felelevenítik a közösen megélt baráti emlékeket, együtt vannak a nagycsaládok. Polgármester úr megnyitó gondolaiban megköszönte a falu lakóinak az év során együtt végzett munkálatokat, az önzetlen segítséget. Minden kedves vendégnek nagyon szép ünnepet és jó szórakozást kívánt a falu ünnepén.
„Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak Én-jének feláldozása árán jut el. Minden közösség ünnepi. Nincs is más ünnep csak a közösségé" - idézte Hamvas Bélát Majthényi László Vas Megye Közgyűlésének elnöke ünnepi köszöntőjében. Hangsúlyozta, hogy a falvak életében mennyire fontosak a közösen megélt ünnepek. Kiemelte az egyházi és társadalmi események összekapcsolását, valamint a falunapok jelentőségét, többnyire elnyomva a búcsúk hagyományát. Nagy örömét fejezte ki, hogy ezen a településen a búcsú és falunap erősítik egymást, mint ahogy a lakók is azt teszik. Pécsinger Éva lelkészasszony igehirdetésében a falu védőszentjét emelte ki és kérte a falunap résztvevőit, hogy Jézus nevében legyenek együtt és hallják meg a hívó szót, hogy az emberek között terjedjen az Ige. Szabó Miklós plébános úr továbbfűzte lelkészasszony gondolatait, és hozzátette a magyarságtudat fontosságát, meghatározó jelenlétét az emberek értelmében, hiszen együtt lenni csak egymás elfogadása, tisztelete szellemében lehet igazán. Kérte a jelenlévőket az imádságra, Isten segítségül hívására, hogy áldás legyen minden munkán, megszenteljen az Úr minden együtt töltött ünnepet. „Isten éltesse a falu népét!" - köszöntötte egy kisfiú a tisztelt publikumot a legkisebbek nevében. A nemesládonyi gyerekek kedves műsora csalt mosolyt az arcokra, hiszen a Pancsoló kislány nyárköszöntő vidám dallamára táncoltak, majd a Három selyp lány című mesét jelenítették meg. A Kairó együttes fiatal lendülettel robbant be a színpadra és mozgatta meg a nézőket - főként az ifjabb korosztályt. Őket Németh Tiborné nóta és sanzon műsora követte, kinek kedve volt, együtt is énekelt Ibikével. A finom vacsora után rock and roll slágerek következtek, majd a vállalkozók által felajánlott nyereményeknek örülhettek a szerencsések a tombolasorsoláson. Az operett válogatás mindenkinek elnyerte a tetszését, hiszen ismert dallamok csendültek fel, amiket együtt énekelt a közönség az előadókkal. Hajnalig tartó élőzenés utcabállal zárult a nemesládonyiak falunapi-búcsúi ünnepe.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Az ünnep a közösség
Az ünnep a közösség
Az ünnep a közösség
Az ünnep a közösség