Nagygeresd község a kezdetek óta részt vevője, a Bükön évente megrendezett kézi kaszás arató bemutatónak. Az idei év rendkívüli volt számunkra, hiszen első alkalommal fordult elő, hogy a csapat tagjai közt együtt aratott egy dédnagymama a dédunokájával. Ágostonné Ilike néni és Takács Kati néni az idei évben is elfogadta meghívásunkat, hogy alapító tagként közösen tartsanak bemutatót a fiatalabb generációval. Kati néni dédunokája, Balogh Flóra is csatlakozott a csapathoz, így három nemzedéket átívelő korosztály mutatta be a paraszti világ hagyományos betakarítási folyamatát. A délutáni program aratómisével kezdődött, majd az ünnepélyes megnyitó vette kezdetét. Az aratóbandák képviselői átvették a részvételért járó oklevelet, azt követően kivonultak az aratás helyszínére. Az idei évben Molnár Sándor volt segítségünkre, aki a tulajdonában lévő, feldíszített Csepel teherautóval szállította településünk küldöttségét. A nagy meleg ellenére sokan voltak kíváncsiak a csapatok munkájára. Szlovákiából évről-évre érkezik egy baráti pár, akik erre az időszakra tervezik nyaralásukat, hogy együtt ünnepeljenek velünk ezen a múltidéző rendezvényen. A kaszálás, marokszedés, kötélteregetés és kötözés után, a kévékből kör alakú formát raktak aratóink, hogy szokásuk szerint itt fogyasszák el a régi paraszti ízeket felvonultató aratóuzsonnát. Az elemózsiás kosár mélyéről előkerült a kenyér, parasztsonka, hagyma kombináció és a jó féle hazai pálinka. Arató asszonyaink finom házi süteményeket készítettek, amelyeket körbe kínáltunk a nézelődők között. A visszaemlékezés és felelevenítés délutánja kulturális programmal folytatódott, majd arató bállal zárult a nap.