2023. október 2. hétfő
[Répcevidék]

A legfiatalabb és a legidősebb lakó köszöntése Meszlenben

Balázs Anikó
A legfiatalabb és a legidősebb lakó köszöntése Meszlenben

Évekre visszanyúló hagyomány a faluban, hogy a polgármester személyesen köszönti fel a legidősebb polgárokat. Így volt ez a napokban is. Őri Zoltán polgármester és dr. Baranyai László aljegyző látogatta meg a július 5-én a 90. életévét betöltött Kocsis Józsefnét.
Ilona néni 1930-ban egy szép nyári napon látta meg a napvilágot a falu egyik házában, azóta is Meszlen az otthona. Férjével 1958-ban kötött házasságot, és szerelmükből két gyermek született: Vera és József. Ilona néni 22 évesen került az akkor még a faluban is működő postához. Hivatását annyira szerette, hogy elmondhatja, hogy innen is ment nyugdíjba. Közel 40 évig volt a falu postamestere. A sors fintora, hogy testvére és lánya is ezt a hivatást választotta. Ilona néni jelenleg lányával, Verával éli mindennapjait, és kitűnő egészségnek örvend. Látogatásom alkalmával büszkén mutatták az otthonukban már csak szép emlékként funkcionáló postai ablakot, ahol régen oly sok levelet, képeslapot, táviratot adhattak fel a meszleni lakosok. Ilona néni élete maga volt a hivatás, ez volt az otthona és a munkahelye is egyben.
Jelenleg 4 unokával és 2 dédunokával büszkélkedhet. Születésnapján testvére és rokonai köszöntötték családi körben.
Az egész falu és jómagam nevében is kívánunk neki még szép hosszú, egészségben teli életet! Isten éltesse sokáig!

A köszöntés még itt nem ért véget, hiszen ezen a napon tettek látogatást a falu legifjabb csemetéjéhez is - Németh Leventéhez, aki 2020. 06. 12-én döntött úgy, hogy kicsi már számára a hely, és megismerné a nagyvilágot.
Az Önkormányzat ajándékát a büszke szülők, István és Éva vehették át.
Kívánunk nekik is erőt, egészséget és sok-sok örömteli percet kisfiuk oldalán!

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
A legfiatalabb és a legidősebb lakó köszöntése Meszlenben
A legfiatalabb és a legidősebb lakó köszöntése Meszlenben