2020. június 1. hétfő
[Répcevidék]

2008 óta ünnepeljük falunk híres szülöttét, Kozina Sándor festőművészt.

Galavics Adrienn
2008 óta ünnepeljük falunk híres szülöttét, Kozina Sándor festőművészt.
Kozina Sándor községünkben, Ságon született 1808. március 13-án. Édesapja a Festetics család intézője volt.

Kozina Sándor miniatűr- és arcképfestő bölcsészettudományi tanulmányok után Pesten, Bécsben, Párizsban és Itáliában tanul festeni többek között Pesky Józseftől, Krafft Pétertől. 1829-ben Itáliába megy, az 1830-as évek közepén Pesten arcképfestő.
1837-ben megismerkedik Szemere Bertalannal (akiről tudjuk, hogy a Batthyány-kormány belügyminisztere volt), s kivel barátságot köt, és családjának festője lesz.
1841-ben Oroszországban, később Párizsban, Londonban és Budán működik.
1849 után a Sopron megyei Pulya állandó tartózkodási helye, de onnan is két nagyobb utazást tesz Franciaországba, valamint hazánkat képviseli az 1851-es londoni világkiállításon.
Számos finom kidolgozású miniatűr arcképet festett felsőmagyarországi polgári és nemesi megrendelők, többek között Szemere Bertalan részére.
1873. szeptember 6-án halt meg Felsőpulyán.
Arcképei szerepelnek a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Nemzeti Múzeum történeti képcsarnokában.
Gondoljunk rá tisztelettel, valamint ha éppen Budapesten járunk, és tudunk rá időt szakítani, nézzük meg a képeit az említett helyeken, és érezzük egy kicsit magunkénak is azokat a képeket.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.