2021. április 20. kedd
[Répcevidék]

20 éve önálló Tormásliget!

20 éve önálló Tormásliget!
2013. július 6-án falunappal ünnepelte Tormásliget önállóságának 20. évfordulóját.
Tormásliget a megye

egyik legfiatalabb települése.
A rendszerváltás után nem engedték az azonnali önállóságot. 1992-ben néhányan megalakították a tormásligeti Baráti Kört, amely egyesülés arra volt hivatott, hogy kezdeményezze a különválást Csepregtől, melyet 1993. július 1- től engedélyezett Göncz Árpád köztársasági elnök .
A Baráti Kör létrehozásában és a különválásban óriási szerepe volt Bugovics Istvánnak, aki ezután a község első választott polgármestere lett.
Az első időszak egy kicsit nehéz volt, mert még tanulnunk kellett az önállóságot, az önrendelkezést és a képviselő testületi munka is új volt mindenki számára.
Kezdődött a gázberuházás, megszerveztük a szemétszállítást, megvettük az
állami gazdasági területet, megépítettük a buszmegállót. 1998-2004 között pályázati pénzből felújítottuk az összes járdát, a halottasházat, az eü. házat, ahová beköltöztettük a polgármesteri hivatalt is. Pályázat útján hozzájutott a település 6 db számítógéphez és beindítottuk az E- Magyarország pontot.
Megszerveztük a rászorultaknak a helyi vérvételt minden hónapban.
Ipart tudtunk idetelepíteni, amely mind az iparűzési adóban, mind egyéb segítségben szintén a falut gyarapítja. 2004. május végén hősök napján avattuk fel a hősi emlékművet. Építési telkeket tudtunk értékesíteni, így megindult az élet a Munkácsy utcában is, ahol közben társadalmi munkával megépült a járda.
Társadalmi munkában helyrehoztuk a temető utat.
Komoly pénzért felújítottuk a focipályát.
Most készült el a településrendezési tervünk felülvizsgálata.
Jelenleg az ivóvízminőség javítási pályázat jelent komoly feladatot.
Sajnos most tudtuk meg, hogy a településbiztonsági kamera pályázaton nem nyertünk.
Az évek során kialakultak olyan programok, amik ma már szinte elhagyhatatlanok: mikulás, farsang, gyereknap, idősek karácsonyi köszöntése, és rendszeresen tudunk beiskolázási segélyt fizetni.
Nagyon jól felszerelt a könyvtárunk, ahol újságok, dvd-k, értékes könyvek vannak. Ami még megoldatlan probléma, az a csatorna, amire sokáig pályáztunk, eredménytelenül.

A jubileumi falunapi program jól sikerült.

½ 9-kor kezdődött hat csapat részvételével a foci. Sajnos „udvarias" házigazdának bizonyultunk, mert a két hazai csapat az V. és a VI. helyen végzett. A tornát az Újkéri öregfiúk nyerték.14 óra előtt polgármesteri köszöntővel kezdődött a délutáni program.
A műsorban felléptek a Csepregi Farkas Sándor egylet, a Csepregi Zumba táncosok, a Csepregi citerazenekar, a Szombathelyi rock and roll egyesület, zárásként pedig a Sajtoskáli asszonykórus.
Minden fellépőtől színvonalas műsort láthattunk, köszönjük szépen!
A műsor közben vette kezdetét az utcák közötti főzőverseny, amiből mindenki falatozhatott.
A napi programot a 19 órakor kezdődő bál zárta.
Remélem, hogy aki megtisztelt minket és velünk együtt ünnepelt mindenki jól érezte magát!

Zárásként büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan tevékenyen részt vehettem a település közéletében. Köszönöm a támogatóim bizalmát.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik bármilyen módon segítették a község életét és az önkormányzat munkáját.

Mester Árpád polgármester

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
20 éve önálló Tormásliget!
20 éve önálló Tormásliget!
20 éve önálló Tormásliget!
20 éve önálló Tormásliget!
20 éve önálló Tormásliget!
20 éve önálló Tormásliget!