2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]
Közélet
Zsirai Napok 13. alkalommalZsirai Napok 13. alkalommal

Zsira

A 13-as szám idõjárási szempontból nem hozott szerencsét a zsiraiaknak. Július második hétvégéjén tartottuk a Zsirai Napok rendezvényt immár 13. alkalommal. A kezdõ nap is péntek 13.-ára esett.

Falunap NagygeresdenFalunap Nagygeresden

Nagygeresd

A 17. Falunap – egyben a 6. Geresdiek Találkozója – július 27-én került megrendezésre a Faluház udvarán.

Falunap TömördönFalunap Tömördön

Tömörd

Esõs napra ébredtek a tömördiek, bár bíztak abban, hogy a „korai vendég” hamar tovább áll, s kezdõdhetnek a Falunap programjai július 21-én. Sajnos az esõ csak maradt, egész nap kisebb-, nagyobb intenzitással, de esett.

Hordjuk haza hegyeinket!Hordjuk haza hegyeinket!

Tömörd

Templomunk északi oldalánál állítottuk fel 2012. június 4-ére a kettõs keresztet, melynek tövében található vörös terméskõbõl a hármas halom. Ez jelképezi egyházi értelmezésben a Golgotát, a magyar címertan szerint pedig a Tátra, a Mátra és a Fátra hegyeit.

Sajtfesztivál SajtoskálonSajtfesztivál Sajtoskálon

Sajtoskál

A 18. Falunapon megrendezett 8. Sajtfesztiválon Haller Imre polgármester meleg szavakkal köszöntötte a meghívott vendégeket, a faluból elszármazottakat és a falu minden lakóját.

Batyus bálBatyus bál

Egyházasfalu

Második alkalommal került sor a Batyus bál megrendezésére Egyházasfaluban.

Megújult a ravatalozóMegújult a ravatalozó

Iklanberény

A Falunapon felszentelték a település megújult ravatalozóját és urnafalát. A szakmunkák mellett rengeteg társadalmi munkával segítették a restaurálást a helyiek, így ismét méltó környezetben vehetünk búcsút elhunyt szeretteinktõl. Sokat dolgozott a település polgármestere, Berényi Pál és Sulics István, továbbá köszönet Heinz Sevenichnek, Gájer Imrének, Veres Zoltánnak a munkájukért, valamint Berényi Katalinnak és Sulicsné Heninek a takarításért.

Játszóház SajtibanJátszóház Sajtiban

Sajtoskál

Augusztus elsõ hetében az idén 12. alkalommal szerveztük meg a faluban élõ és az ide kötõdõ – nagyszülõknél nyaraló – gyerekek számára az egyhetes programsorozatot, mellyel a nyári szünet kellemes és hasznos eltöltéséhez igyekeztünk hozzájárulni.

Élet az X-faktor utánÉlet az X-faktor után

Nemrégiben környékünkön, Csapodon járt Gyurcsík Tibor az X-faktor egyik sztárja. Sikerült néhány kérdést feltennem számára, s nagyon készségesen válaszolt, ezt szeretném megosztani Veletek.

Górban megújult a faluház környékeGórban megújult a faluház környéke

Gór

Górban megújult a faluház környéke Az önkormányzat a múlt évben Leaderpályázaton nyert 12.167.972 forintot szabadtéri közösségi tér kialakítására. Ennek keretében erõsebb részben kõkerítést kapott a játszótér, illemhelyiség, szalonnasütõ hely, és egy fedett esõbeálló épült, illetve térkõ burkolat váltotta fel a kissé feltöredezett betonozott részt. A faluház bejárata elõtt az újonnan térkövezett részen parkolóhelyek lettek kialakítva. A terveket a Gáspár Mérnöki Iroda készítette, a kivitelezõ pedig Kollarits Gábor e.v. volt. A mûszaki átadás ez év július 13-án megtörtént. Az ünnepélyes átadás az augusztus 25-i falunapon lesz.

IV. Felsõ-Répce menti Kistérségi NapIV. Felsõ-Répce menti Kistérségi Nap

A bõi labdarugó pályán került sor - Bõ, valamint Gór község és a munkaszervezet dolgozói munkája nyomán - a kistérség negyedik, egyben utolsó közös ünnepére.

Jó mulatság volt a két napos Sági napokJó mulatság volt a két napos Sági napok

Idén második alakalommal került sor a SÁGI NAPOKRA, ami a Falunapot, a hagyományos Magdolna- napi búcsúval összekötõ rendezvénysorozat révén vált kétnapossá. Szombaton, a sportpályán meghirdetett programokat esõisten elsiratta. Egyedül a focisták küzdöttek meg egymással és az égi áldással.

Megnyílt a Csepregi Turisztikai Információs Pont

Csepreg

Szolgáltatásaink: turisztikai, helyi, néprajzi, szakrális, kulturális értékek bemutatása információk közvetítése, túrák szervezése, pl.: a belváros értékei, a Forrástól- Forrásig sétaúton, a különbözõ kerékpárutakon, tematikus utakon. Csepreg város épített örökségének bemutatása idegenvezetéssel. Pincelátogatások, borkóstolók szervezése igény szerint. Helyi szolgáltatási kínálat közvetítése (szállás, étkezési, sportolási, kerékpárjavítás, gumiszerelés, vásárlási lehetõségek, …) Cím: Petõfi Sándor Mûvelõdési- Sportház és Könyvtár. 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31.

Viva ItaliaViva Italia

Csepreg

Viva Italia A jól sikerült júniusi Fúvószenei Találkozó, - ahol vendégül láttuk a horvát és a holland zenekarokat-, majd az Ismerõs Arcok Tábor ébresztõje és számos más hazai fellépés után, délnek vettük az irányt.

Árhullám a RépcénÁrhullám a Répcén

A csapadékhiányos évszakok után júliusban végre elegendõ, több mint 200 mm esõ hullott térségünkben. Kis folyónk ausztriai vízgyûjtõ területén pedig még több esett.

Büki gyerekek a balatonberényi Erzsébet táborbanBüki gyerekek a balatonberényi Erzsébet táborban

Bük

Iskolánk sikeresen pályázott a NÜSZ Erzsébet tábor programjára, ahol mi, általános iskolás gyerekek egy hétig kedvezményesen nyaralhattunk a Balatonon. A tábor számos változatos és színvonalas programot kínált, amelyeket fõiskolai és egyetemi hallgatók szerveztek és vezényeltek le.

Iklanberényi hírekIklanberényi hírek

Iklanberény

Lassan befejezõdik a település ravatalózójának felújítása. A teljes tetõcsere, és ablakcsere után az önkormányzat a többi munkát a falu összefogásával próbálta megvalósítani. Sajnos azonban kevesen vették ki a részüket a helyimagyar- lakosok közül, pedig munka volt bõven. A ravatalózó kívülrõl szigetelést kapott, megtörtént a színezése, lábazat és kerítés festése, belsõ festés. Néhány apróbb munkálat van csak hátra. Közben az urnafal alapozására is sor került, s az urnafal is készül, mely 18 urna elhelyezésére lesz alkalmas. Ezeket az átadás után az önkormányzattól megvásárolhatók lesznek. Július 14-én falunapra kerül sor, mely 11 órakor szentmisével kezdõdik, utána kerül sor a ravatalózó és urnafal felszentelésére, majd ebéd után kultúrális mûsort láthatnak az érdeklõdõk.

Tarka mezei virágcsokorTarka mezei virágcsokor

Zsira

2012. május 13-án a XXII. Moson Megyei Színjátszó Találkozón nagy sikerrel mutatkozott be a zsirai Alternatív Képszínház. Mindenen túl címû produkciójuk a zsûri és a közönség tetszését is egyaránt elnyerte. A zömmel fiatal, ugyancsak színjátszásban jártas nézõközönség vastapssal jutalmazta õket. A zsûri számára nem lehetett kétséges, hogy a „Vastaps” díjat ezek után csakis õk kaphatják.

Kirándulás a Fertõn és NagycenkenKirándulás a Fertõn és Nagycenken

Egyházasfalu

Élményekben gazdag napja volt az egyházasfalui óvodásoknak június 6-án. A gyerekek kiránduláson vettek részt, ahová az óvoda dolgozói és néhány szülõ is elkísérte õket. Hajókázhattak a Fertõ-tavon, Nagycenken pedig kisvasutaztak. Az idõ is kedvezett a szabadtéri kirándulásoknak. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és örömteli élményekkel tértek haza.

Családi nap az ovibanCsaládi nap az oviban

Egyházasfalu

Hagyományszerûen került ismét megrendezésre az egyházasfalui óvodában a családi nap. Ezen a délutánon közös vetélkedõkben vehettek részt az óvodások szüleikkel, testvéreikkel és az óvodai dolgozókkal együtt. Az eseményre június 15-én, pénteken került sor. A közös játékok után a nap finom vacsorával zárult. Az idõ is kedvezett a résztvevõknek. A legkisebbektõl a legnagyobbakig, mindenki nagyon jól érezte magát. A családi nap nagyon jó hangulatban telt és végzõdött.

Egyházasfalu hírekEgyházasfalu hírek

Egyházasfalu

Egyházasfalu. A falufejlesztõ egyesület kezdeményezésére elkészültek az üdvözlõ és elköszönõ falutáblák, amik kihelyezésére június hónapban engedélyt is kapott községünk. A kivitelezésben kiemelkedõ szerepe van az egyik helyi asztalos mûhely dolgozóinak. A szép és igényes táblákat a falu mind a négy bekötõ útja felõl megcsodálhatják az erre utazók.

Falufutás EgyházasfaluFalufutás Egyházasfalu

Egyházasfalu

„Összefogással a daganatos betegekért” jelmondattal vette kezdetét a tavalyi kezdeményezésre megrendezésre kerülõ falufutás Egyházasfaluban az önkormányzat és a falufejlesztõ egyesület közös szervezésében. Június 24-én, Szent Iván napján, este 6 órára gyülekezett a falu apraja-nagyja a keresztényi katolikus templom elõtt, hogy a községben élõ daganatos beteg társaikért összefogjon

Undi júniális

Und

Undon június 16-án egész napos programokkal vártuk a gyerekeket szüleikkel együtt a megújult sportpályára és a tó környékére. Volt itt minden, horgászverseny, ügyességi vetélkedõk, ugráló vár, nagypályás foci, lábtengózás, ping-pong, kutyabemutató.

Idõsek TalálkozójaIdõsek Találkozója

Tömörd

2012.05.19-én szép, napsütéses idõben sikerült megrendezni az idei évben az "Idõsek Találkozóját" Tömördön. Sokan elfogadták a meghívást, s vidáman, egymással beszélgetve töltötték el a délutánt. Az Önkormányzat finom ebéddel, mûsorral és ajándékkal várta a vendégeket. Az alkalomhoz illõ verseket ifj. Bánó András, Kovács Liliána és Vlasich Dóra szavalta, oboán Éder Tamás játszott, a Csepregi Citerások pedig szép muzsikájukkal és énekükkel teremtettek jó hangulatot.

Az autóbuszfordulónk díszei…Az autóbuszfordulónk díszei…

Tömörd

Május elejére elkészült községünkben a buszfordulónál a korábban találgatások tárgyát képezõ dombon a virágokkal kiírt TÖMÖRD felirat.

Társadalmi összefogás SopronhorpácsonTársadalmi összefogás Sopronhorpácson

Sopronhorpács

A nyertes pályázatok megvalósítása mellett társadalmi munkával is szépítjük és fejlesztjük településünket. Baráti összefogással az orvosi rendelõ elõtti területen alakítottunk ki buszvárót.

Iskolából Közösségi HázIskolából Közösségi Ház

Szakony

Szakony Község Önkéntes Tûzoltó Egyesülete az elmúlt évben újjászervezõdött, alapszabályt módosított, személyi állományt változtatott. A változások okait Hanis Dániel parancsnok röviden így foglalta össze:

Nem az a fontos, az ember hány éves...Nem az a fontos, az ember hány éves...

Sajtoskál

Nyugdíjasok gyûltek össze a sajtoskáli kultúrházban június elsõ hétvégéjén, hogy az önkormányzat képviselõ-testülete meghívásának eleget téve eltöltsenek együtt egy kellemes délutánt.

Aranyhíd Fesztivál – RévfülöpAranyhíd Fesztivál – Révfülöp

Zsira

A zsirai és a révfülöpi nyugdíjasok közötti kapcsolatról már tavaly beszámoltunk. A történet idén Révfülöpön folytatódott, ahol a zsirai vendégek az úgynevezett Aranyhíd Fesztiválra voltak hivatalosak június végén.

Játék kuckó BükönJáték kuckó Bükön

Bük

A Felsõbüki Nagy Pál Általános Iskola Alsó tagozatos Munkaközössége a vakáció elsõ hetében Játék Kuckóba hívta a játékos kedvû kisdiákokat, hogy az iskola épületében a szigorúan vett tanulás helyett játékos foglalkozásokon vegyenek részt.

Ismerõs Arcok Tábor

Csepreg

2012. július 5-7-ig rendezzük meg az immár jubileumi, V. Országos Ismerõs Arcok Tábort Csepregen. Tervezett, de még nem végleges program a következõ: Július 5. csütörtök (mindenki számára ingyenes nap): Az Ottó-kemping ünnepélyes kulcs-átadása, megnyitó • Fuzz Box zenekar (bluesrock, Kõszeg) • Katapult együttes koncertje (magyar rockzene, Mosonmagyaróvár) • Hajnalig tartó hangos dalolászás Gyurácz Tamással. Július 6. péntek: Farkas Sándor Egylet mûsora (Csepreg) • Hajnalcsillag néptáncegyüttes (Kõszeg) mûsora + rövid táncháza • Patrióta zenekar és Varga Miklós koncertje • õs P. Box koncert • Ot-tó Band. Július 7. szombat: A csepregi fúvósok ébresztõje, majd mûsora a sátrak között • Pest of Boys (Budapest) • Sárvári Néptánckör bemutatója • Elõadás (várhatóan Eperjes Károly elõadása a Legnagyobb Magyarról) • Jobb velük a világ - fellép a Nemadomfel együttes • Ismerõs Arcok koncert • Obszidián együttes (Nagysimonyi). Információk a www.iatabor.hu honlapon folyamatosan megtekinthetõk. Tisztelettel vár minden érdeklõdõt a Térkép 2005 Kulturális Közhasznú Alapítvány!

Pünkösdi családi piknik ZsiránPünkösdi családi piknik Zsirán

Zsira

Pünkösd hétfõre hirdettük meg programunkat, mely egy kicsit a gyereknapi ünneplést is magába foglalta. Sajnos az idõjárás ezen a napon nem kedvezett nekünk, így a három órás kezdést az esõ miatt négy óra utánra tettük át

Szemét szedés Górban a Föld napja alkalmábólSzemét szedés Górban a Föld napja alkalmából

Gór

Április 21-én délelõtt 10 órakor a góri Tûzoltószertár elõtt Gángliné Schreiner Tünde polgármesterasszony vezetésével gyülekeztek azok a felnõttek és gyerekek, akik szívügyüknek tekintik a környezet tisztaságát. A bõi iskolában tanuló góri gyerekeket a helyi személyfuvarozási vállalkozó kisbusszal szállította haza. A polgármesterasszony kiosztotta a láthatósági mellényeket, védõkesztyûket és gyûjtõzsákokat, majd megtartotta a munkavédelmi oktatást. A csoportokra osztott résztvevõk az elõzetes terepszemle alapján kijelölt területeken szedték össze a felhalmozódott, elszórt hulladékot. A teli zsákokat a csoportok a terepen hagyták, azok késõbb kerültek begyûjtésre. Délután a visszatérõ aktivistákat a Tûzoltószertárnál fõtt virslivel várták a szervezõk, melyet kicsit és nagyok jóízûen fogyasztottak el. Remélhetõleg ez az akció is hatékonyan járult hozzá közvetlen környezetünk, ezzel együtt a Föld tisztaságának megõrzéséhez, de a leghatékonyabb „módszer”, ha nem szemetelünk. Reméljük jövõre még többen csatlakoznak hozzánk!