2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]
Közélet
Már megálmodtuk, most meg kellene valósítani…

Egyházasfalu

Egyházasfalu lakói kigondolták, hogy jó lenne egy szép közösségi tér. A gondolatot tettek követték, tavaly év

Tömördi parlamenti küldöttség Tömördi parlamenti küldöttség

Tömörd

Közel 50 fő gyülekezett Péter-Pál napján reggel a tömördi buszfordulóban, hogy a közösségi munka jutalmaként részt vegyen egy budapesti kiránduláson.

Gyalókai búcsú

Gyalóka

Idén is a templomkertben került megrendezésre a szent

Unirív Családi EgészségnapUnirív Családi Egészségnap

Csepreg

A „TÁMOP 6.1.2/A/09/1-Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok” című projekt keretében valósult meg

Falufutás 2013Falufutás 2013

Egyházasfalu

Immár harmadik alkalommal került sor a már hagyományosnak mondható Szent Iván éji falufutásra Egyházasfaluban, június 29-én, szombaton.

Új utcanevek CsepregenÚj utcanevek Csepregen

Csepreg

Csepreg Város Önkormányzatának képviselőtestülete május 30-i ülésén a Ságvári utca nevét dr. Szemes Zoltán, a Sallai utca nevét pedig

Gyermek- és ifjúsági nap NagygeresdenGyermek- és ifjúsági nap Nagygeresden

Nagygeresd

Május 25.-én, szombaton délután, ismét benépesült a nagygeresdi Faluház udvara. Az önkormányzat idén is május utolsó hétvégjén rendezte meg a hagyományos Gyermeknapot. Szerencsére az időjárás kegyes

Májusi gyereknap SimaságonMájusi gyereknap Simaságon

Simaság

A gyerekeket köszöntötték a szülők.

Nyugdíjasok  találkozója Nyugdíjasok találkozója

Tömörd

Immár hagyomány községünkben, hogy május végén Önkormányzatunk megvendégeli a falu nyugdíjasait! Idén sem

Varázslatos Répcevidék…Varázslatos Répcevidék…

Bük

A közeljövőben a National Geographic filmjeihez hasonló TV-film készül a fenti címmel. Az őszi zártkörű eszmecsere után

BÜKÖN IS COOP - A JÓ SZOMSZÉD!BÜKÖN IS COOP - A JÓ SZOMSZÉD!

Bük

A COOP üzletlánc idei országjáró programjának Vas megyei állomása a bük-fürdői COOP üzlet volt. A rendezvény az egészség jegyében zajlott.

A gyermekek iránti szeretet fogta össze az embereket, s szervezte meg a VI. Városi Gyermeknapot Csepregen.A gyermekek iránti szeretet fogta össze az embereket, s szervezte meg a VI. Városi Gyermeknapot Csepregen.

Csepreg

ÓRIÁSI KÉPGALÉRIA A CIKK VÉGÉN! Ez a nap a gyermekekről és a gyermekeknek szólt Csepregen. 2013. május 24.-én pénteken a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület által szervezett hatodik Városi Gyermeknapi

Négy település új jegyzőjeNégy település új jegyzője

Csepreg

Márciusi számunkban már közöltük, hogy dr. Erdősi László körjegyző bejelentette nyugdíjba vonulását. Módosné dr. Farkas Rita személyében új

Istenem, köszönöm az édesanyámat…Istenem, köszönöm az édesanyámat…

Simaság

Szeretném megköszönni azoknak a simasági gyerekeknek és szüleiknek, akik nem sajnálták idejüket és mindig a kijelölt időpontokban eljártak a próbákra. Közösen felköszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat és azokat a 70 év feletti nyugdíjasokat, akik jelen voltak. Simaság „első embere” az ünnepi beszédében megköszönte ezt a nehéz feladatot és megemlékezett azokról is, akik már nem lehetnek velünk. A jó Isten adjon minden édesanyának jó egészséget és további hosszú életet gyermekeik körében!

„Vártalak a keresztútnál  pünkösdi rózsával.”„Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával.”

Csepreg

Többször is felcsendült ez szép a nóta május 18-án a csepregi szőlőhegyen. Hiszen ha Pünkösd akkor Nyitott pincék napja Csepregen.

Jubileumi borverseny CsepregenJubileumi borverseny Csepregen

Csepreg

Április közepén harmincadik alkalommal került megtartásra a csepregi borverseny.

Iklanberény Föld napjaIklanberény Föld napja

Iklanberény

Iklanberény is csatlakozott a

Majális IklanberénybenMajális Iklanberényben

Iklanberény

Az immár hagyományosnak számító majális sem maradhatott el az idén sem.

Életképek  Értelmi Fogyatékosok Otthona, ZsiraÉletképek Értelmi Fogyatékosok Otthona, Zsira

Zsira

Még tombolt a tél, amikor remélve a tavaszt, bátran nekivágtunk első negyedévi programjaink megvalósításához. Februárban köszöntöttük nyugdíjasainkat.

„HA TE NEM DOBOD EL, NEKEM NINCS MIT ÖSSZESZEDNEM”„HA TE NEM DOBOD EL, NEKEM NINCS MIT ÖSSZESZEDNEM”

A bői iskolában mindig nagy hangsúlyt helyeztek a környezet megóvására, a gyerekek környezettudatos magatartásának nevelésére.

VÉDJÜK MEG FÖLDÜNKET!VÉDJÜK MEG FÖLDÜNKET!

Sajtoskál

A sajtoskáli önkormányzat képviselő-testülete idén is csatlakozott a Közútkezelő Kht. által szervezett országos szemétgyűjtési akcióhoz.

Bucsu EgyházasfalubanBucsu Egyházasfaluban

Egyházasfalu

A múlt hétvégén került sor a hagyományos áprilisi Szent György-bucsu megrendezésére. Szombaton délután bajnoki focimeccs zajlott,

Megérkeztek idén is a húsvéti Nyuszik, TömördreMegérkeztek idén is a húsvéti Nyuszik, Tömördre

Tömörd

Az idei húsvétkor még maradni szeretett volna a tél, a hó, de mögötte már siettek a NYUSZIK!

Egészség megőrzés Visen

Répcevis

A Pákác-menti Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület évente ismétlődően

Tiszta településértTiszta településért

Répcevis

Répcevis község ismét csatlakozott ahhoz a felhíváshoz,

Tavaszi túra 2013.Tavaszi túra 2013.

Csepreg

„Három a magyar igazság” – tartja a mondás. A március közepi tél, majd a március végi sártenger és hűvös időjárás miatt

Együtt a tisztább környezetünkért TÖMÖRDÖNEgyütt a tisztább környezetünkért TÖMÖRDÖN

Tömörd

Mindannyiunk számára bosszantó, ha környezetünkben rendetlenséget, gondozatlanságot, szemetet látunk és találunk.

FÖLD NAPJA BÜKÖNFÖLD NAPJA BÜKÖN

Bük

A Komplex környezetfejlesztési program megvalósítása című projekt keretében rendezték meg Bükön a Föld Napja egész napos rendezvényt családi nap keretében,

Szemetet gyűjtöttek a bői iskolásokSzemetet gyűjtöttek a bői iskolások

A bői iskolában mindig nagy hangsúlyt helyeztek a környezet megóvására, a gyerekek környezettudatos magatartásának nevelésére.

Szemétgyűjtés a Föld napján GórbanSzemétgyűjtés a Föld napján Górban

Gór

Településünk idén is csatlakozott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által meghirdetett országos tavaszi szemétgyűjtő akcióhoz.

Föld Napja – tavaszi szemétgyűjtő akció NagygeresdenFöld Napja – tavaszi szemétgyűjtő akció Nagygeresden

Nagygeresd

Április 22.-én, a Föld napja alkalmából szervezett út menti szemétgyűjtést a Magyar Közútfenntartó vállalt

16 év – 16 település Lezárult a natúrparki vetélkedősorozat 16 év – 16 település Lezárult a natúrparki vetélkedősorozat

Csepreg

Áprilisban véget ért az Írottkő Natúrparkért Egyesület által szervezett 16 év – 16 település című vetélkedősorozat.

„ A legmélyebb pontról is van újrakezdés!”„ A legmélyebb pontról is van újrakezdés!”

Csepreg

Dr. Zacher Gábor toxikológus látogatott Csepreg városába