Határtalan élmények Erdélyben

Ezt a pályázati lehetőséget a hetedikes diákoknak írja ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal a céllal, hogy a tanulók bővítsék a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteiket, és betekinthessenek a határon túl élő kortársaik mindennapi életébe. A nyertes út a „Megelevenedett emlékek"címet viselte. Vállaltuk, hogy a Partium és a Történelmi Erdély nevezetességeinek felkutatása mellett megemlékezünk Arany Jánosról, aki 200 évvel ezelőtt született Nagyszalontán.
Előkészítő órákon áttekintettük tanáraink előadásában az Erdőelve történelmét, földrajzát, néprajzát. Csoportokban prezentáció segítségével mutattuk be egymásnak az útvonalunk főbb állomáshelyeit. Dalokkal, versekkel, csepregi tánccal, népi játékkal és iskolánkról szerkesztett promóciós filmmel a tarsolyunkban vártuk az indulás napját. A szüleinknek és vállalkozóknak köszönhetően adományok, ajándékok gyűltek össze a Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványainak keretében működő gyermekotthonoknak, már csak csomagolnunk kellett.
A 36 csepregi diák osztályfőnökeikkel és kísérő tanáraikkal 2018. április 16-án hajnalban indultak az erdélyi útra. Az ártándi határátkelő után Nagyváradon csatlakozott kis csapatunkhoz idegenvezetőnk, Lovász Attila. Rögtön elkalauzolt bennünket a Kanonok soron át a Szent László bazilikába, ahol lovag- királyunk hermáját is láthattuk. Belvárosi sétánk során gyönyörködhettünk a Fekete Sas fogadóban, a Garasos hídon átkelve a Sebes-Kőrösben, és fényképezkedhettünk a Holnap társaság szoborcsoportjával, majd fagylaltozással zártuk a városnézést. A nagyszalontai gyermekotthon adott szállást nekünk az első este. A vacsora után még egy barátságos kosárlabdameccsre is sor került.
A következő napon lenyűgözött bennünket Aradon a szecessziós stílusban épült Városháza a 17 festett üvegablakával. Jártunk abban a Minorita templomban, ahol négy nyelven mutatnak be szentmisét. A Megbékélés terén az Ébredő szabadság szoborkompozíció tetejéről Hungária mosolygott le ránk. A vesztőhelyen, ahol kivégezték az 1848/49-es szabadságharc 13 tábornokát, egy obeliszk alatt nyugszik 11 aradi mártír. Ez új információ volt számunkra. Szavaltunk és Kossuth- nótát énekeltünk, így emlékeztünk a hősökre, majd tiszteletünk jeléül elhelyeztük koszorúnkat. A máriaradnai kegytemplomban mindenki elcsendesedhetett egy kicsit. Majd „meghódítottuk" a lippai Solymos várat, ahol letekinthettünk az alattunk kanyargó Marosra. Az algyógyi diákszálláson pihentük ki a nap próbatételeit.
A 3. napon Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházában visszafordítottuk az időt a XVI-XVII. századba. Korabeli ruhákat ölthettünk, és rendhagyó történelem órán élhettük meg a fejedelem bravúros intézkedéseit, amellyel megteremtette Erdély aranykorát. Meghatottan kötöttük fel emlékszalagunkat az ódon épületre, és szállt a dal: „Ki tudja merre, merre visz a végzet...". Déván bepillanthattunk a Szent Ferenc alapítvány munkájába. Átadtuk az összegyűjtött adományainkat. Szívmelengető volt látni a nevelőszülők szeretetteljes, önzetlen, áldozatos munkáját. Vajdahunyad várát, az ősi Hunyadi családi fészket csoportokban fedezhettük fel. A csodálatos, monumentális épület minden zugát, titkát felkutattuk. Telekabinnal, azaz siklóval jutottunk fel Déva romvárához. Különös érzés volt elmondani e falak között a Kőmíves Kelemen népballadát. Algyógyi szállásunkon nemcsak vendégszeretettel vártak bennünket, hanem ínyenc vacsorával. Csorbalevest, erdélyi specialitást kóstolhattunk meg.
Ez volt a terv a következő napra: Gyulafehérvár, Nagyenyed, Tordai-hasadék, Király-hágó. Alba Julia városában ortodoxtemplomot csodálhattunk meg. Fejet hajtottunk és szalagot helyeztünk el a Szent Mihály székesegyházban a Hunyadiak síremlékénél. Nagyenyeden a két fűzfa árnyékában emlékeztünk a Bethlen Gábor Református Kollégium híres diákjaira, többek között Sütő Andrásra, Kőrösi Csoma Sándorra. Teljes sikert aratott körünkben a Szent László legendákról híres Tordai-hasadék. Kíváncsian kutattuk a szirti sas fészkét, nummuliteszeket, azaz Szent László pénzét. Fotóztunk, élveztük a sziklák magasságát, a szurdokvölgy keskeny ösvényeit, hídjait, az utunkat kísérő Herdás-patak csobogását. Útban Nagyszalonta felé lenyűgöztek bennünket a cigányvajdák palotái Bánffyhunyadon, a Király-hágón elénk táruló jellegzetes erdélyi táj, a békésen legelő juhnyájjal. Késő este lett mire Szalontára értünk.
Az ötödik, egyben a kirándulásunk utolsó napján Arany János emlékét idézte meg nekünk az Arany-porta az eredeti eperfa unokájával, a gémeskút, a Csonka-torony, ahol interaktív játékkal elevenítettük fel a költő életét, verseit. Az Arany emlékévhez kapcsolódva előadtuk a „műsorunkat", majd koszorút helyeztünk el a szülőház falán.
Aztán búcsúztunk idegenvezetőnktől, szállásadóinktól és Erdélytől. A haza vezető úton az elsuhanó tájak láttán elgondolkodhattunk azon, mit is jelent magyarnak lenni. Számítanak vajon a határok?
Az erdélyi magyarok szép példát adnak arra, hogyan kell megőrizni, ápolni a magyarság hagyományait, kulturális értékeit, a múltat. Mi pedig elmondhatjuk, hogy erdélyi utunk során megerősödhettünk abban, amit szüleinktől, nevelőinktől hallottunk a költőt idézve:"magyarnak lenni büszke gyönyörűség".
Végül hálásan köszönjük minden közreműködőnek, hogy határtalan élményekben részesedhettünk. Külön szeretnénk köszönetünket kifejezni azoknak, akik adományokat ajánlottak fel: Majthényi László, Nagyné Holpár Andrea és Nagy Tamás, Nyáriné Bencsik Piroska, Nyári Gabriella és Majoros János, Szemenyei Szilvia, Vasváriné Vida Krisztina, VOG BÜK.
7. a és a 7. b diákjai