2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

51 éve végeztek a Bői Általános Iskolában

Hováthné Pados Teréz
51 éve végeztek a Bői Általános Iskolában

Tavaly az 50 éves találkozónkkor elhatároztuk, hogy ezután minden évben összejövünk.
Így 2021. július 10-én 11 órakor a Bői Általános Iskola előtt gyülekeztünk. Kevesebben voltunk, mint az előző évben.
Örömünkre Nagy Gabriella tanárnő is eljött.
Az iskolában Hajós Attila igazgató úr fogadott bennünket. Körbevezetett bennünket az épületben. Alig ismertük ki magunk, hiszen több új résszel, osztályteremmel is bővült az iskola. Öröm volt látni a szép, rendezett iskolát. Sorra jöttek elő a szép emlékek.
Igazgató úr az iskola életéről is beszélt, és örömünkre behozta az Anyakönyvet. Megemlékeztünk elhunyt tanárainkról, osztálytársainkról is, hiszen sokan már nincsenek köztünk. Röviden mindenki beszámolt, mi történt vele. Majd az Ernhardt Panzióban az ebéd elfogyasztása után kötetlen beszélgetéssel, emlékek felidézésével folytatódott a délután.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.