2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Táguló terek. Beszélgetés a Bőben is működő Turcsán Miklós festőművésszel

Hováthné Pados Teréz
Táguló terek. Beszélgetés a Bőben is működő Turcsán Miklós festőművésszel

Horváth Annamáriával, vagy ahogy Bőben ismerik Anikóhoz nemcsak rokoni szálak kötnek. 8 évig osztálytársak is voltunk a bői iskolában. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola tanító szakán ismét összehozott minket a sors. Az iskola végeztével ő Budapestre került tanítani, de a néptánctól sem tudott elszakadni. Ő vezeti a budapesti Kincső Néptáncegyüttest.
Férje Turcsán Miklós festőművész. Budapest mellett sokat tartózkodnak Bőben Anikó szülőházában.
Elkészült a bői műtermük is. Mindketten nagyon szeretnek itt élni. Igyekeznek bekapcsolódni a falu kulturális életébe is.
Miklóst kérem, hogy meséljen magáról!
Korai gyerekkoromat szülőfalumban, Szilben töltöttem. A művészi önkifejezés már nagyon korán jelentkezett életemben. Kisgyermekként színes üvegeken át nézve csodálkoztam rá a valóságra, melyben léteztem. Abban az időben készült rajzaimat és képeimet féltve őrzöm a mai napig. Családunk 1957-ben költözött Szombathelyre, ahol Radnóti Kovács Árpád által vezetett képzőművészkörben gyarapíthattam rajztudásomat, aminek eredményeként 1959-benfelvételt nyertem a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba. 1963-ban érettségiztem, majd tanulmányimat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytattam, amely jelenleg egyetemként működik. 1969-ben végeztem Fónyi Géza festőosztályán. 1974-től vagyok tagja Magyar Képzőművészek Szövetségének. Első önálló kiállításomat is ebben az évben rendeztem Hódmezővásárhelyen.
Milyen jellegű festményeket készítesz?
Feladatomnak tekintem létrehozni azokat az alkotásokat, melyek belőlem fakadóan tükrözik állásfoglalásomat a körülöttem zajló életről, a magam számára kialakított stílusban, formában, színvilágban.
Aszalós Endre rólam szóló monográfiájában úgy ítélte, hogy festészetem az absztrakt expresszionizmus irányzatába sorolható.
1974 óta idestova 50 év telt el. Ez idő alatt sok-sok önálló kiállítást rendeztem és számtalan csoportos kiállításon való szereplést tett lehetővé a sors.
Az idén Szombathelyen megrendezett Országos Képzőművészeti tárlaton TÁGULÓ TEREK című képemmel szerepelek. A kép novemberben volt látható.
Szombathelyen kiállítani mindig fontos eseménynek számított a közönség előtti bemutatkozásaim során.
1994-ben volt alkalmam önálló kiállítást rendezni a Művelődési és Sportházban, 2001-ben a Soproni Hajnóczy Házban, a Körmendi-Csák Galéria rendezésében volt addigi életművemet bemutató nagyszabású kiállításom.
Érzelmileg erősen kötődöm Szombathelyhez, mert édesanyám részéről családi fészkünket jelenti a város. Gábor öcsém ügyvédként jelenleg is Szombathelyen dolgozik.
Hogy kerültél Bőbe?
Feleségem Anikó bői születésű lány, házasságunk révén 1984-től Bőt második otthonomnak tekintem. Egyre több időt töltünk a faluban. A járvány okozta helyzetben is bői otthonunk menedékül szolgált számunkra.
Most, hogy egy használaton kívüli helyiséget sikerült műteremmé alakítanunk, lehetőség van alkotómunkára. A 2021-ben készült munkáim zöme a bői műtermemben készült.
A bői Rózsafüzér Társulat felkérésére Krisztust ábrázoló képet festettem az egyesület felszentelt zászlajára.
A felszentelésre október 30-án került sor a Szent Imre herceg-templomban. A felkérést és a megvalósítást megtiszteltetésnek érzem.
Számodra melyek az említésre méltó díjak?
Pályafutásom során említésre méltó díjakat Párizsban kaptam. Két alkalommal nyertem el az Academie Internationale De Lutece által adományozott ezüstérmet. 1988-ban a párizsi Grand Palais őszi tárlatán vettem részt.
Több alkotásom szerepel a hazai közgyűjteményekben.
A jövőre nézve mik a terveid?
A rám váró alkotói időszakot arra szeretném kihasználni, hogy születendő képeim révén feleleteket tudjak adni a XXI. század felvetett kérdéseire, kiegészítve és kijavítva az általam hamisnak ítélt válaszokat.
Nem materialista felfogásból kiindulva, hanem lelki értelemben, miszerint testből és lélekből vagyunk teremtve, a Teremtő képmását viselve magunkon.

Gratulálok a képeidhez és további sikeres alkotói munkát kívánok.

 

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Táguló terek. Beszélgetés a Bőben is működő Turcsán Miklós festőművésszel
Táguló terek. Beszélgetés a Bőben is működő Turcsán Miklós festőművésszel
Táguló terek. Beszélgetés a Bőben is működő Turcsán Miklós festőművésszel