2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Rendhagyó beszámoló Tormásligetről a Répcevidéken keresztül

Balogh - Igler Patrícia
Rendhagyó beszámoló Tormásligetről a Répcevidéken keresztül

Mivel a jelenlegi veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, Mester Árpád, Tormásliget polgármestere jelen újságcikk keretén belül kíván beszámolni Tormásliget 2020-as évéről. A 2020 decemberére tervezett közmeghallgatás nem valósulhatott meg, így a lakosok egy kijelölt e-mail címre küldhetik el kérdéseiket.
December 10-ig a megítélt települési támogatások az erre a célra előirányzott szociális keretösszegeket kimerítették. Tormásligeten ez a keretösszeg 2.166.501 Ft volt, mely kiosztásra került. A közművelődésre előirányzott keretet is felhasználta a település, mely 1.800.000 Ft volt. 2020-ban az alábbi rendezvények valósultak meg: augusztusban nagy falunap, közlekedésbiztonsági program, helyi értékek ünnepe. Ebből a keretből került beszerzésre egy rendezvénysátor is, illetve ebből valósult meg egy új honlap létrehozása.
A Magyar Falu programra benyújtott négy pályázatukból egy nyert, három pedig tartaléklistás lett. A nyertes pályázat a belterületi közterületek karbantartására szolgáló eszközbeszerzés volt, melyre 1.495.290 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a település. Tartaléklistás pályázat lett a temetőfejlesztés (urnafal építése), a közösségi tér felújítása (kastély előtere, belső részek felújítása), valamint az önkormányzati tulajdonú utak felújítása (öt utca mart aszfaltozása). Egyéb nyertes pályázat a szociális célú tűzifa-támogatás, 24 m3 fa vásárlásához kapott Tormásliget 457.200 Ft-ot, amelyhez 30.480 Ft önerőt tett hozzá. A fák február elején kiosztásra kerültek.
A 2019-ben elnyert pályázatok megvalósultak: a Magyar Falu program keretében az orvosi eszközök beszerzése 2020 júniusára lezárult, az eszközök beszerzésre kerültek (támogatás összege: 1.430.927 Ft). A Leader programban helyi értékleltár megvalósítására és népszerűsítésére, rendezvényszervezésre nyertek 926.965 Ft-ot, valamint a közösségi színtérben audiovizuális eszközök beszerzésére 325.000 Ft-ot (laptop, hangfal, projektor és vetítővászon), melyhez 197.000 Ft önerőt az önkormányzat biztosított.
Ugyan a veszélyhelyzetre való tekintettel a polgármester gyakorolja a képviselő-testület feladat- és hatáskörét, Mester Árpád minden fontos kérdésben egyeztet a testületi tagokkal, mindenben kikéri véleményüket. 2021-re vonatkozó terveik között szerepel többek között a közvilágítás korszerűsítése, falugondnoki szolgálat indítása, melyhez később kisbusz vásárlást is szeretne megvalósítani az önkormányzat. Amennyiben a járványhelyzet megengedi, rendezvényeket is szeretnének tartani. A tavalyi tartaléklistás pályázatokat szeretnék újra beadni, illetve ha lesznek új lehetőségek, szeretnének minél többre pályázni, a stabil anyagi helyzetüket idén is megőrizni.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.