2020. július 11. szombat
[Répcevidék]

Csepregi gyökerek

Hováthné Pados Teréz
Csepregi gyökerek

Annak kapcsán tettem föl kérdéseket Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia nyugalmazott néprajz szakos muzeológusnak, hogy nemrég temették a közel 98 éves, városunkból elszármazott Eperjesy Dóra keramikust, akivel Csepreg érdekében együttműködtek.
Mit jelent számodra Dóra elhunyta?
Eperjesy Dórában nemcsak jó munkatársat, hanem jó barátnőt is vesztettem, akiben egy igen tiszteletre méltó, igaz embert gyászolunk mindnyájan, akik ismertük. Dórával több mint 10 éve ketten együtt dolgoztunk azon, hogy Dóra a polgári családi hagyatékából, amelyben Daruvári Jankovics családi emlékeket is őrzött, Csepregen elhelyezhessen egy múzeumi egységet, amelynek felállításához én vállaltam a szakmai, muzeológiai közreműködést. Kettőnk ajándékának szántuk a megvalósítást. Azt reméltük, ketten fogjuk kivitelezni. Dóra megmondta, hogy ha ő meghal, akkor nekem kell megoldanom az egész szervezést. Halálával nagy teher szakadt rám így, közel 79 évesen.
Hogyan kapcsolódsz Te Csepreghez?
Részben származásilag, részben szakmailag: a néprajz és művelődéstörténet kapcsán.
Anyai nagyapám itt született, és itt töltötte gyermekkorát. Ugyanis apáról is, anyáról is Horváth a nevem! Anyai nagyapám az itteni iskola névadója, Dr. Csepregi Horváth János, aki 1900 táján az egész Nagy-Magyarország területén személyesen jeleskedett az iparosok fogyasztási és értékesítési szövetkezeteinek szervezésében. Az Országos Központi Hitelszövetkezet megalakításában jelentős szerepet vállalt, azért kapta nemességét és előnevét. Noha ő már Budapesten alapított családot, a gyermekei és unokái mind ott születtek, de mindig akadtak köztünk olyanok, akik a csepregi rokonokkal kapcsolatot tartottak. De a legtöbbet az én szűkebb családom, s végül én. Mert itt érzem a gyökereimet. Ezt az érzést erősítette az is, hogy szakmailag „jó terepnek" bizonyult számomra ez a kisváros. Egyetemi professzorom irányított, hogy vizsgáljam meg Csepreg és környéke hajdani népviseletének emlékeit. Később más, feltárásra méltó helyi kulturális emlékekre is bukkantam.
Tudom, hogy már 25 éve minden évben nyújtasz valami kulturális eredményt, élményt városunknak. Milyen tevékenységeid voltak már?
Több esetben egyedül vagy társrendezőkkel néprajzi és művelődéstörténeti kiállítást szerveztem a Művelődési Házban és az új iskolában, egyszer a helyi múzeumban is.
Előadásokat tartottam a Művelődési Házban és egyszer a régi iskolában is.
A helyi újságban sokszor publikáltam cikkeket, részben társszerzővel. Nagyobb tanulmányokat a Vasi Szemlében adtam közre. Kisebb-nagyobb önálló munkáim is megjelentek.
Több esetben közreműködőként vagy tanácsadóként bekapcsolódtam az itteni értelmiség hagyományőrző tevékenységébe.
A Csepreggel kapcsolatos munkásságodat mely témakörökben fejtetted ki?
Ezzel kapcsolatban is azt mondhatom, hogy ezek egy része „származási", más része „szakmai". De feldolgoztam már olyan témát is, amely egyszerre mindkettőbe tartozik.
„Származási" témám elsősorban nagyapám, Dr. Csepregi Horváth János, továbbá a szülei: Csói Horváth János és Ragasits Rozália. Utóbbiak sírja Csepregen áll, ott róhatjuk le kegyeletünket minden évben a fiúk születésnapján, amelyet az iskola meg szokott ünnepelni.
„Szakmai" témám volt először a helyi népviselet, amelyről több kisebb cikkem után összefoglalót publikáltam a Vasi Szemlében 2008-ban. Más helységre vonatkozó viseletkutatás során akadtam rá a lófuttatással nyerhető pünkösdi királyság csepregi nyomaira. Számos előtanulmányom után megírt önálló könyvemet a csepregi kulturális egylet adta ki 2005-ben „A pünkösdi király Csepregen és Jókainál" címmel. A könyvbemutató után nagy meglepetés ért: egy kékfestő, nyakra való kendővel tiszteletbeli Borbarát Hölggyé avattak. A pünkösdi királyság intézményének a kutatása során találkoztam azzal a ténnyel, hogy a reformkorban az akkori csepregi horvát-magyar földesúr, Jankovics Izidor pártolta ezt a népszokást. Felkérések nyomán kidolgoztam előbb az ő életpályáját, majd egész családjuk történetét. Több előtanulmány után először a horvát olvasók számára készült változatot adta ki a csepregi horvát önkormányzat könyv formájában „Tri domovine Janković vlastela - Hrvatska, Ugarska, Austrija" (címfordítás: A Jankovics földesurak három hazája - Horvátország, Magyarország, Ausztria) címmel 2019-ben. Folyamatban van a magyar változat írása.
Egyszerre mindkét témakörömbe sorolható a „Csepregi vőfélyversek" c. háromrészes közleményem a Vasi Szemle 2003-as évfolyamában, amely egyrészt dédapámnak, a már említett Csói Horváth Jánosnak állít emléket, másrészt a XIX. század második felében gyakorolt csepregi népszokásnak az elemzése.
Visszatérve a kiinduló kérdéshez: hogyan kerültél kapcsolatba Eperjesy Dórával?
A Daruvári Jankovicsok ereklyéinek keresése során küldtek hozzá. Dóra készséggel járult a tárgyak lefényképezéséhez, és szóbeli adalékokkal is ellátott. Később megkért, hogy kutassam az ő családjának a történetét, hogy megtudja, hogyan kerülhetett hozzájuk Jankovics Izidor néhány tárgya. Ennek során alakítottuk ki a csepregi múzeumi egység tervét, kezdtünk jegyzéket készíteni. A bútordarabokat sikerült már Csepregbe szállíttatni, de a sok kis tárgy még az elhunyt lakásában várja a jövőjét. Remélem, hogy a mostani járvány elmúltával sikerül megvalósítani Eperjesy Dóra nagy álmát, elvégeznem a tőle kapott feladatot.
Mivel zárnád le beszélgetésünket?
Azzal, hogy hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik Csepregen és környékén segítették tevékenységemet, az adatgyűjtést, feldolgozást, és a publikálást. Kezdve az adatközlőkön, folytatva az itteni helytörténészek, hagyományőrző személyek és intézmények szellemi és anyagi támogatásával és végül, de egyáltalán nem utolsósorban azoknak, akik szállással, ellátással biztosították számomra a megfelelő munkakörülményeket olyankor, amikor Csepregen időztem.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.