2021. december 4. szombat
[Répcevidék]

Beszélgetés dr. Galiotti Csabával

Sági Ferenc
Beszélgetés dr. Galiotti Csabával

Bükön laktam, amikor a dr. Galiotti házaspár Bőbe került. Hamarosan kollégák lettünk Jutkával, s megismertem kultúrabarát, állatorvos férjét és növekvő családjuk ifjabb tagjait is. Kapcsolatunk Csepregbe kerülésem után sem szakad meg, sőt együttműködés is kialakult intézményeink között. Csaba mindig Jutka mellett állt - szakmai dolgokban is -, segített, ahol tudott. Remek ötletei voltak, melyek megvalósításában is aktívan részt vett. Már akkor írogatott is, s ők adták a szikrát az Akik tollat fogtak, A Répce-vidék költői antológiájának összeállításához. A könyvbemutatókon is részt vett, közben önálló kötete is megjelent. Nemrég, az állatorvosi diplomája megszerzésének 50. évfordulóján aranydiplomát és főállatorvosi címet kapott. Ebből az alkalomból tekintjük végig életútját, kiemelten Répce-vidéki éveit.
- Mesélj gyermek- és ifjúkorodról, tanulmányaidról!
Budapesten születtem és éltem 24 éves koromig. Kilencévesen a belvárosban és a külvárosokban az utcán átéltem 56 harcait. Édesapám ludovikás katonatiszt volt, akit a Rákosi-rendszer „víz alá nyomott", egész életében alantas munkavégzésre kényszerítették. Én ezt a tanulságot kaptam otthon. Mindig kitűnő tanuló voltam, így rám hárult, hogy a rendszer által kifosztott, tönkretett családomat fölemeljem.
Sportoltam is, 16 évesen már I. o. kardvívó voltam. A repülő- és hajómodellezés is érdekelt, aktívan műveltem ezt, építettem vitorlázó és motoros modelleket is. Rengeteget olvastam, éjjel elemlámpával világítottam, ha érdekes volt a történet. A belváros egyik legpatinásabb iskolájában, az Eötvös József Gimnáziumban érettségiztem, így viszonylag könnyen bejutottam az Állatorvostudományi Egyetemre, amit cum laude végeztem. Nagyon színvonalas képzést kaptam, sebészetből és belgyógyászatból egyaránt, de nem volt sétagalopp. A tanulmányok összességében 2-3 humánorvosi egyetemi mennyiséggel értek fel.

- Mikor érkeztetek Bőbe? Hogyan fogadtak benneteket a helységben? Ti hogyan tudtatok beilleszkedni a falusi életbe?

1971 őszén érkeztünk Bőbe, az egyetemi pályázatok közül ez volt az egyetlen önálló, körzeti állatorvosi állás. Akkoriban az ország nyugati vége a „világvége" volt, így elnyertem az állást, a jelentkezők közül Fülöp József akkori tanácselnök is engem választott. 24 évesen a négy község, több száz szarvasmarha és a TSZ-telepek ellátása elborzasztott, kb. három hétig akartam maradni a romos, vezetékes víz nélküli állatorvosi lakásban. Az első betegem egy tüdőgyulladásos szarvasmarha volt. A gazda, tudván, hogy Budapestről, a belvárosból jöttem, azt kérdezte, hogy láttam-e egyáltalán szarvasmarhát. Hosszú fejtörés, fejvakarás után azt mondtam: „Igen, egyszer mintha láttam volna egyet." A második szarvasmarha betegemet operálni kellett, mert megette az asztalos szögekkel teli papírzacskóját. Hamar észrevették, hogy nem tudnak hülyét csinálni belőlem, így lett a három hétből ötven év, három gyermek és négy unoka.

- A háztáji állomány csökkenése, majd a TSZ-ek átalakulása, megszűnése hogyan érintette a hivatásodat?

Nagy küzdelem volt a sok állat gyógykezelésével, sokszor egy éjszaka három nehéz ellés is volt. Dacból itt maradtunk, és nem bántuk meg. Feleségemmel, Judittal együtt olyan megbecsülést és tiszteletet kaptunk a négy község (Bő, Gór, Damonya, Mesterháza) lakóitól, hogy az minden nehézséget felülírt. Az évtizedek múltával, ahogy fogyott a fizikai erőm, úgy fogytak az állatok is, végül csak a kisállatpraxis maradt. Ezt már kezdetektől műveltem, így a környéken erről voltam ismert, így ez ma is sikeres részterületem.

- Nagy műveltséged, olvasottságod közismert. Mikor kezdtél írni, s hol kerültek műveid bemutatásra?

Már szinte gyerekkoromtól kezdve írtam és festek a mai napig is, országos lapokban és a Vas Népében jelentek meg írásaim, verseim. Judit kulturális munkáját úgy tudtam támogatni, hogy színdarabokat, mesejátékokat írtam a Bői Művelődési Ház számára. Feleségem szervezésében rendszeresen ismert művészek is látogattak Bőbe. Irodalmi kört vezettem, önálló verseskötetem csak 2018-ban jelent meg, és a „Répce-vidéki költők antológiájában" olvashatóak verseim.

- Mesélj egy kicsit a hobbidról is!

Reneszánsz embernek tartom magam, példaképem Leonardo da Vinci. Sokszor elgondolkodom, ha ma élne, hová tudott volna jutni életművében, mecénás híján, munka mellett, családot fenntartva. Így nézve a teljesítményem talán nem is olyan rossz. Festményeim komoly kiállításon is szerepeltek (Szombathely, Tavaszi Tárlat). Repüléstechnikai találmányomat sajnos túl „nagy falatnak" találták, visszautasították.

- A közéletben is szerepet vállaltál.

A helyi kulturális életben való szerepvállalás mellett voltam TIT-elnök Sárváron. Ezen kívül labdarúgó-szakvezető, majd -edző, a gyerekcsapattól a felnőttekig.

- Mivel foglalkozol jelenleg?

Még aktívnak érzem magam, dolgozom. Orvosbiológiai újításaim is voltak és vannak. Aktuális vállalásom most, hogy egy orvosi eljárásomat beépítsék a Covid-19 betegség kezelésébe, amivel emberek ezrei lennének megmenthetőek. Ez nagyon nehéz küzdelem, de már felcsillant a remény, hogy elfogadják, egy nívós orvosi szaklapban megjelenés előtt áll a szakmai cikkem. Kérem, hogy imádkozzanak a sikerért, nem a sajátomért, hanem mindannyiunkéért.
Végezetül csak annyit tudok mondani, fél évszázad elrepült, mintha időgépbe tettek volna. Köszönöm, hogy megtiszteltél érdeklődéseddel.
- Köszönöm a beszélgetést. Jó egészséget és újabb sikereket kívánok.

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.