„A tavalyi évben nagyon sikeresek voltunk, ami a pályázatokat illeti. 14 millió forintot nyertünk járda és útfelújításra, amihez az adósságkonszolidáció összegét, 10 milliót hozzátettünk, így összesen 24 millió forintból tudtunk gazdálkodni. Ennek köszönhetően az állomástól a teljes keresztényi rész, Egyházasfalu Dasztirészen a Rózsa utca teljes hosszának a jobb és bal oldala, valamint a Patak utca kapott új járdát, továbbá ennek az utcának a bejáróját, a keresztényi buszfordulót és az egyházi templom előtti részt aszfaltoztattuk. Közel 2 kilométernyi járda készült el. Az állomástól befelé jövő bicikliút szélességű, amit szívesen használnak a gyerekek görkorcsolyázásra és gördeszkázásra is. Nyertünk a Nemeskéri úti ravatalozó felújítására pályázatot, ami el is készült. Egy másik projekt eredményeként a rendezvénypajta lesz komfortosabbá téve, 5 darab tolóajtó felszerelésére kerül majd sor, így, ha rossz időben vagyunk kénytelenek rendezvényt tartani, le tudjuk zárni a teret. 2.6 millió forinthoz jutottunk egy a Széchenyi 2020 pályázati programhoz tartozó kiírással, amivel az orvosi rendelőt sikerült felújítanunk. A pályázati összeg 10 %-át új orvosi műszervásárlására fordíthattuk, így egy EKG készülék került hozzánk. Itt kell megemlítenem, hogy változás történt a háziorvosunk személyében, 2018.május 1-től Dr. Fürtös András háziorvos látja el az Újkér-Egyházasfalusi körzetet. A felsorolt pályázatok mindegyikéhez szükség volt önerőre, de ki tudtuk gazdálkodni. Következő lépésben a Magyar Falu Programot igyekszünk kihasználni. Reményeink szerint sok más mellett újabb útfelújításra kapunk lehetőséget, illetve az önkormányzat melletti Ebergényi kastélyt szeretnénk rendbe tenni. Valamikor helytartói kúria volt hatalmas földterületekkel, aztán a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) népfőiskolaként működtette. 2014-ben nyertünk az épületre a Műemléki Felügyelőségtől tetőfelújításra 5 millió Forintot. A felújítás teljes költségvetése 10 millió volt, így egyenlő arányban szálltunk be a projektbe. A lényeg, hogy nem romlik tovább az állaga. Nagy álmom, hogy egy teljes tatarozást követően kultúrházként működhessen. Ennek érdekében tettünk lépéseket, a talajfúrások és talajvizsgálatok után statikai és kiviteli terveket készíttettünk, a különböző engedélyek beszerzése is folyamatban van. Az előzetes becslések szerint 118 millió Forintba kerülne a teljes kivitelezés. Viszont akkor lenne melegítőkonyha, netes helyiség, a nyugdíjasklubnak szoba, egy 25x6 méteres rendezvényterem, ami így Egyházasfalut teljes mértékben kiszolgálná. Ehhez keressük jelenleg a forrásokat, a lehetőségeket, de kormányzati segítség nélkül nem tudjuk megvalósítani. Nagyon aktív a település, egy falunapi programra például 500-550 ember is kilátogat. Rendezvényeink szinte folyamatosan vannak, a teljesség igénye nélkül például Rockest, Falunap, iskolai bál, óvodai bál, Sportbál, adventi vásár. Az önkormányzat épülete mögött található a másfél hektáros Platán tér, ami a régi faluhatárokat köti össze, így „semleges" terület. Ide szívesen jönnek az emberek, legyen szó bármilyen programról, de a kisgyerekes anyukák állandó találkozási helye is ez. A mai Egyházasfalu 4 kisebb község, Egyházasfalva, Dasztifalu, Kisgógánfa és Keresztény egyesítésével jött létre, így 4 temetőnk van. Ezek fenntartása nehéz feladat, mert az állam falvanként csak egy temetőre ad finanszírozást, a másik hármat saját költségen kell fenntartanunk. Tavaly karácsonykor 170 nyugdíjasunknak tudtuk anyagi segítséget nyújtani, de hozzájárulunk a temetésekhez is, támogatjuk a hozzánk költözőket, a nehéz helyzetben lévőket, az újszülötteket, beiskolázási támogatást adunk, és az önkormányzat lehetőségeihez mérten október, november és december hónapokra kifizeti az óvodai és iskolai gyermekétkeztetést is, így ez -ebben az időszakban- a szülőknek egy fillérjébe sem kerül. Reméljük, hogy felpörög egy kicsit az ingatlanpiac, a megüresedett lakóházak, a nem használt építési területek minél előbb elkelnek, hiszen érdekünk, hogy gyarapodjon a falu, hogy ide tudjuk csábítani és itt tartani a fiatalokat, a családokat. Csak így tudunk fejlődni!"