- Mióta edzel a mostani csapatodnál?
- 2017. január végén nyitottam be először az edzőterem ajtaján. Kezdetben csak egy jó bulinak indult: futás, bokszzsák, kesztyű, na meg a jó hangulat. A családias légkör motivált arra, hogy részt vegyek az edzéseken. Idővel rájöttem, hogy többet jelent számomra már, mint egy hobbi.
- Pozitív vagy negatív hatással van véleményed szerint az edzésekre a családias légkör?
- Egyértelműen pozitív, hiszen a kemény munka mellett mindig jut idő beszélgetésre, mókázásra és közös programokra, amelyek mind építő jellegűek a csapat számára.
- Milyen jelentős eredményeket értél el a 2019-es évben?
- A tavalyi év első nagy megmérettetése áprilisban volt Érden, a Diákolimpián. Innen ezüstéremmel tértem haza. Majd két hetet Tatán töltöttem az Olimpiai Edzőtáborban a válogatott többi tagjával edzések és edzőmérkőzések keretein belül. Itt dőlt el, ki képviselheti hazánkat a Junior EB-n Romániában. A szövetségi edzők beválogattak, szóval májusban utaztunk Galati városába, a bajnokság helyszínére. Sajnos egy svéd lánytól vereséget szenvedtem, így érem nélkül tértem haza. Egy héttel később tartották a Bornemissza Emlékversenyt Egerben, ahol 2. helyen végeztem. Július elején Mezőkövesden a Matyó Kupán a dobogó legfelső fokára állhattam. Augusztus elején az Ostrom kupán ismét aranyérmes lettem. A hónap közepén Szerbiában egy újabb tornán vettem részt, bronzérmet szereztem. Októberben a Magyar Bajnokság zárta a rangos versenyek sorát. Az egyhetes verseny végén a 2019. év junior magyar bajnokaként álltam a dobogó legfelső fokára.
- Véleményed szerint mi a sikereid titka?
- Úgy gondolom, a rendszeres edzés, a szorgalom és a kitartás az, ami a sikerhez vezet minket. Természetesen az edzőim: Nemes Erik, Bödey Gábor, s a versenyeken segítő Varsányi Áron és Gombai János is nagyban hozzájárulnak az eredményekhez.
- Meddig tervezel maradni a csapatnál?
- Nem tervezek jelenleg nagy változást, hiszen jól érzem magam itt a csapattársaimmal és az edzőimmel. Számomra jelenleg elhivatottság ez a sport.
- Milyen életkor és sportolási háttér szükséges ahhoz, hogy valaki csatlakozzon a csapatotokhoz?
- Nem korfüggő, bárki jöhet, akinek tényleges érdeklődése van a sport és a mozgás iránt.
2020. február 15-én, Budapesten, az Énekes István Ifjúsági Emlékverseny döntőjében Tifi vetélytársa 54 kg-ban a Szegedi Box Club ökölvívója, Megyeri Barbara volt. A szegedi lány jobban mozgott a ringben, így Tifi a második helyen, ezüstéremmel zárta a megmérettetést.
A klub büki szakosztályának legjobb versenyzője, a háromszoros junior bajnok: Ambrus Viktória a múlt évben már az ifjúsági korosztály 69 kg-os súlycsoportjában aratta sikereit. Szeptemberben a Szófiai Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett. Majd novemberben, az Ifjúsági Ökölvívó Országos Bajnokságot is megnyerte súlycsoportjában. Ezen a versenyen a büki szakosztály tagjai közül férfi 81 kg-ban Farkas Richárd ezüst, Málics Norbert pedig bronzérmes lett. Mindnyájuknak gratulálunk.
Gaján Réka