2020. augusztus 15. szombat
[Répcevidék]
Interjú
Bemutatkozik MeszlenBemutatkozik Meszlen

Meszlen

Meszlen egy több mint 200 fős település, mely a tavalyi évben csatlakozott a Répcevidék újsághoz. A minden főbb közlekedési úttól jó néhány km-re lévő kis falun egy út vezet keresztül, ezáltal csendes és biztonságos. Három várostól, Csepregtől, Kőszegtől és Szombathelytől közel azonos távolságra fekszik. A polgármesterként második ciklusát töltő Őri Zoltán mutatta be ezt a nyugodt környezetben lévő kis falucskát.

Szépen fejlődik VölcsejSzépen fejlődik Völcsej

Völcsej

Csepregi gyökerekCsepregi gyökerek

Csepreg

Így élnek a peresznyeiek…Így élnek a peresznyeiek…

Peresznye

Peresznye egy, a kőszeg–lövői út mellett erdővel borított dombok közötti völgyben fekvő, közel 640 lakosú kis település. A lakosság túlnyomórészt magyar, de horvát nemzetiségűek is élnek még a faluban. Sajnos a horvátok száma egyre kisebb, és sajnálatos módon a gyermekek között sincsenek sokan, akik a horvát nyelvet tanulják. Orbán Gyulával, a község jelenlegi polgármesterével beszélgettem a falu életéről, helyzetéről.

A kevesebb néha több: Interjú Lukács Tifanival, a kis létszámú ökölvívó csapat bajnokávalA kevesebb néha több: Interjú Lukács Tifanival, a kis létszámú ökölvívó csapat bajnokával

Bük

A Kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület büki szakosztálya a 2019-es évben ismét hatalmas sikereket aratott nemcsak országos, hanem nemzetközi viszonylatban is. De hogyan jut el egy kisvárosi edzőcsapatból valaki egészen az európai bajnokságokig? Lukács Tifanitól, a 16 éves sporttehetségtől kaptam válaszokat kérdéseimre.

Kis falu, nagy tettek…Kis falu, nagy tettek…

Und

Und egy közel 350 lelket számláló kis település Zsira és Sopronhorpács között. Az immáron második ciklusát töltő Pintér Tamás, a község polgármestere számolt be a mögöttük álló esztendőkről és a jelenről.

Interjú a Büki Női Kar csepregi karvezetőjévelInterjú a Büki Női Kar csepregi karvezetőjével

Bük

Huszonöt évesek lettünk! A Büki Női Kar 2019. november 16-án tartotta jubileumi koncertjét a Büki MSK színháztermében. A kórus karvezetője a kezdetektől Hárominé Orbán Erika, a büki iskola ének szakos pedagógusa. Sok éven át együtt tanítottunk. Kérdéseimre szívesen válaszolt.

Büki lány bangkoki kalandjaiBüki lány bangkoki kalandjai

Bük

Nem mindennapi lehetőség kinálkozott a büki Simon Virágnak. A középiskolás lány pár éve úgy gondolta, hogy kipróbálja a modellkedést. -Mikor kezdtél el modellkedni, és honnan jött az ötlet?

A régóta várt nagy lépés...A régóta várt nagy lépés...

Nagygeresd

Nagy öröm érte a napokban Nagygeresd első emberét, Németh Lajost, hisz végre megoldódni látszik a község több évtizedes problémája. Több Győr-Moson-Sopron megyei település konzorciumi együttműködést kötve pályázta meg a csatornahálózat kiépítését, amihez mi is csatlakoztunk.

Tormásliget készül a jövőreTormásliget készül a jövőre

Tormásliget

Tormásliget Vas megye legfiatalabb községe, 1993-ban alakult, miután kivált Csepreg városából. Mester Árpád, a község polgármestere a kezdetektől részt vesz a falu irányításában.

Ahol a lehetetlen is lehetséges…Ahol a lehetetlen is lehetséges…

Horvátzsidány

Krizmanich István, Horvátzsidány eltökélt, magabiztos és –úgy tűnik, hogy- fáradhatatlan polgármestere beszélt a szinte megvalósíthatatlannak tűnő projektekről, a számtalan fejlesztésről, a lépésekről, melyek reményei szerint előre viszik a falut.

A falu, ahol a sajt hagyományt teremtett…A falu, ahol a sajt hagyományt teremtett…

Sajtoskál

Sajtoskál történelmében már 1421-ben szó esik a vásárokról. Évi két országos nagyvásárt, valamint minden héten egy heti vásárt tarthattak.

Lassan, de biztosan fejlődik Répceszentgyörgy Lassan, de biztosan fejlődik Répceszentgyörgy

Répceszentgyörgy

Apró falu, de rendezett, tiszta, virágos. Egy 20 éves álmot szeretnének megvalósítani, hogy összközműves telkeikkel, ingatlanaikkal nagyobb eséllyel indulhassanak a kormány új családtámogatási rendszerében.

Zsiráról Abu-DzabibaZsiráról Abu-Dzabiba

Zsira

Világversenyen részt venni csodálatos érzés, hát még ha ez a verseny Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírség fővárosában van.

Kiszsidány, a „beavatós” faluKiszsidány, a „beavatós” falu

Kiszsidány

Csepregtől 6, Kőszegtől 10 kilométerre, erdős dombok között fekszik forrásáról, rhododendron kertjéről és hagyományairól nevezetes Kiszsidány. Bánó Zoltánnal, a község polgármesterével beszélgettem:

Templomfelújítás, zöldítés GyalókánTemplomfelújítás, zöldítés Gyalókán

Gyalóka

Gyalóka, Győr-Moson-Sopron megye legkisebb települései közé tartozik, legalábbis ami a 2012-es népsűrűségi adatokat illeti. Ennek ellenére igyekszik fejlődni, haladni a korral, miközben tisztelettel tekint az 1300-as évekig visszanyúló történelmére.

Világjáró csepregiekVilágjáró csepregiek

Csepreg

A munka szakmai elismeréseA munka szakmai elismerése

Bük

Idén már 25. alkalommal adományozta a „Közösségi kultúráért” díjat a Dr. Kiss Gyula Baráti Kör közgyűlése. A kitüntetettek között volt Haizler Lászlóné Párdi Beáta könyvtárvezető, a BMSK intézményvezető-helyettese és Csepreg Város Fúvószenekara is. Ebből az alkalomból beszélgettünk Beával eddigi munkájáról:

Ahol mernek nagyot álmodniAhol mernek nagyot álmodni

Egyházasfalu

Szemmel látható a fejlődés, ahogy szépül, újul, halad előre a falu. Sándor Józseffel, Egyházasfalu polgármesterével beszélgettem az eddig elért sikerekről, és a nagy álomról.

Empátiából jelesre vizsgázott TormásligetEmpátiából jelesre vizsgázott Tormásliget

Tormásliget

Mester Árpáddal, Tormásliget polgármesterével beszélgettem, aki személyes ügyének tekinti a fogyatékkal élők segítését: „1993. július 1-től lett Tormásliget önálló település, így tavaly a 25. évfordulóját ünnepelte a község.

19. Borkirálynő19. Borkirálynő

Csepreg

2018. szeptember 28-án volt Kőszegen a Borkirálynő választás. A címért ketten versengtek. Ez a rang egy évre szól és a nyertes egy évig képviseli Kőszeg és térsége borászati hagyományait.

Fejlesztések sora valósul meg Répcevisen...Fejlesztések sora valósul meg Répcevisen...

Peresznye

Egy évvel ezelőtt egy TOP -os pályázat keretében 58 millió forintot nyert Répcevis önkormányzata, melynek célja az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése a XXI. századi elvárások tükrében.

Sűrű a program Nemesládonyban...Sűrű a program Nemesládonyban...

Nemesládony

„A 2016-ban beadott pályázataink sajnálatos módon nem nyertek, így nem valósult meg az elképzelés, ami szerint felújítjuk az orvosi rendelőt, ill. új járdaszakaszokat alakítunk ki. -kezdi a beszélgetést kissé csalódottan Németh László, Nemesládony polgármestere.

Ravatalozó átadás és falunapRavatalozó átadás és falunap

Ólmod

Kőszegtől 4 km-re, az osztrák határvonalon, már-már mesebeli környezetben, erdők között megbújva van egy kicsi falu, Plajgor, azaz Ólmod.

Kis lépésekkel haladunk előreKis lépésekkel haladunk előre

Sopronhorpács

Aki Lövő felől érkezik Sopronhorpácsra, láthatja a frissen kialakított telkeket, melyekkel a falu vezetőjének nem titkolt szándéka, hogy fiatal családokat csalogasson a községbe.

Szívből készül a mézeskalácsSzívből készül a mézeskalács

Május első vasárnapja – Anyák napja! Sokan sokféleképpen köszöntik fel ilyenkor édesanyjukat, nagymamájukat (és bárkit, akit annak tekintenek).

Ígéretes zenei tehetségek

Egyházasfalu

Az idei egyházasfalui majálison is nagy sikerrel szereplő Blending zenekar alapítótagjától, Derdák Ádámtól szeretnék bővebb információt kérni a zenekar történetéről és jövőbeli terveikről.

Fiatalodó falu, a legkisebb közös hivatallal – Horvátzsidány Fiatalodó falu, a legkisebb közös hivatallal – Horvátzsidány

Horvátzsidány

Visszahívják idén az egykor ide menekült horvát gyerekeket, készülnek építkezésekre – persze sikeres pályázatok esetén. Mozgalmas év kezdődött Horvátzsidányban.

A közösség szolgálatáért – az egészségügyben

Sajtoskál

Németh Ernőné élelmezési referens, a Vas Megyei Egyesített Szociális Intézmény Sajtoskáli Telephelyének dolgozója "Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Szociális Tagozata" elismerésben részesült 2017. március 15-én.