2021. április 20. kedd
[Répcevidék]

Városháza avatás Bükön

Sági Ferenc
A „Mikulás meghozta” Büknek a „Városközpont
funkcióbõvítõ megújítása” keretében átépített,
bõvített városházát

A „Mikulás meghozta" Büknek a „Városközpont
funkcióbõvítõ megújítása" keretében átépített,
bõvített városházát. Az átadón Németh
Sándor polgármester köszöntõjében vázolta az
egykori községvezetõi: bírói, majd jegyzõségi
épületek helyét. A büki jegyzõség az 1930-as
évektõl mûködött a késõbb többször bõvített,
most megújított épületben. Az akkori büki fõjegyzõ
unokája, Gáspár Péter tervezte meg és
vezette az épület átalakítását. A beruházás 243
millió forintba került. Az Iklanberénnyel közös önkormányzati
hivatalon kívül itt fognak mûködni:
a Répcementi Önkormányzati Társulás, a helyi
nemzetiségi önkormányzatok és a közeljövõben
ide költözik a rendõrõrs is.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter avatóbeszédében
hangsúlyozta, hogy a településnek
szüksége van e nem hivalkodó, modern
épületre. Bük nem csak a gyógyvíz kiaknázásának
köszönheti az 1960-as évektõl egyre látványosabb
fejlõdését, hanem az itteni emberek
munkájának is. (Az ország sok más településén
találtak olaj helyett melegvizet, még sem tudott
nagy részük fejlõdni!) A helység térségi szerepkörét
már az elõzõ században megalapozta a
vasút befogadása, és az ehhez kapcsolódó ipari
fejlõdés is. Az itteniek szívós munkája
tette nemzetközileg elismertté a települést.
A jelenlevõket Simon Réka evangélikus
lelkész áldotta meg. Ferling
György plébános pedig felszentelte a megújult
intézményt. A Büki Nõi Kar hangulatos mûsora
után átvágták a szalagot. Majd a jelenlevõk bejárták
a még üres - várhatóan 2013. január közepén
visszaköltözõ - hivatal épületét.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Városháza avatás Bükön
Városháza avatás Bükön
Városháza avatás Bükön
Városháza avatás Bükön