2020. július 11. szombat
[Répcevidék]

Kerékpárútfejlesztés térségünkben

yde
Kerékpárútfejlesztés térségünkben

Kerékpáros turizmus fejlesztése Bükfürdő-Bük-Zsira térségben megvalósuló kerékpárosturizmus-fejlesztés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás lezárult. A nyertes ajánlatot a Szkendó Építő és Mélyépítő Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság adta, mely céggel a büki önkormányzat már korábban is együttműködött.
A szerződés aláírásával a kivitelezése fog elkezdődni.

Az előbbi pályázat tekintetében Bük Város Önkormányzata a Büki Gyógyfürdő Zrt.-vel, Zsira Község Önkormányzatával és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, utóbbiban Csepreg Város Önkormányzatával került konzorciumi partnerségbe. A két pályázat keretében Bükön az egyes konzorciumi partnerek fejlesztéseinek köszönhetően közel bruttó 483 millió Ft-os kerékpárturizmus-fejlesztés valósul meg. A két pályázatnak eredményeképpen Bükön és Bükfürdőn megközelítőleg 2.000 m térköves kerékpárút újul meg vagy létesül, kialakításra kerül a gyógyfürdő nyári bejáratánál egy kerékpáros pihenőhely tárolóval, frissítő ponttal és elektromos kerékpártöltési lehetőségekkel, továbbá egy kerékpáros self-service is kerékpárosok rendelkezésére fog állni. A gyógyfürdő nyári bejáratát megközelítő gyalogos út is megújításra és parkosításra kerül. Zsira község területén egy családi kerékpáros pihenőhely kerül kialakításra, szabadtéri játszóeszközökkel. A pályázatok keretében a most aláírt kivitelezési szerződésen kívül kerékpáros táblarendszer telepítése, szabadtéri felfújható légvár beszerzése és interaktív képzőművészeti alkotások elhelyezése is megvalósul.

A kivitelezői szerződés aláírásán részt vett a Magyar Turisztikai Ügynökség részéről Juhász Szabolcs szakmai igazgató, Büki Gyógyfürdő Zrt. részéről Boros László Attila vezérigazgató, Dr. Németh Sándor, Bük Város polgármestere, Nagy Ferdinánd, Zsira Község polgármestere, valamint a kivitelező Szkendó Kft. részéről Takács Sándor ügyvezető igazgató.

A kivitelezés várható befejezése a munkaterület átadásától számított 100 munkanap.

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.