2023. szeptember 23. szombat
[Répcevidék]

Idén is a tőle megszokott színvonalat hozta Bükfürdő

yde
Idén is a tőle megszokott színvonalat hozta Bükfürdő
A Bükfürdő Thermal & Spa a tavalyi évhez hasonlóan 2018-ban is elnyerte a Magyar Brands díjat, idén azonban már két kategóriában. A Kiváló Fogyasztói Márka mellett sikeresen pályázott a Kiváló Munkáltatói Márka kategóriában is, melynek díjátadó ünnepségét tartották 2018. november 7-én a Büki Gyógyfürdő pihenőterében.

Dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere örömét fejezte ki, hogy a fürdő idén is díjazott lett a Magyar Brands programban. Úgy véli, a külső szervezet által odaítélt elismerések mind egy turisztikai attrakciónak, mind egy településnek sokat jelentenek és ezek kommunikálása az idegenforgalmi szektorban elengedhetetlen. Nem elegendő azonban az elismeréseket elnyerni, azoknak a későbbiekben is meg kell felelni, ezért fontos a folyamatos fejlesztés, melynek következő állomása a fürdő életében a gyógyászat felújítása. A nyár közepén átadott új főbejárat a gyógyászat épületének rekonstrukciójával, valamint a település épülő főterével együtt egy impozáns, egységes arculattal várja majd a Bükfürdőre látogatókat.
Az okleveleket Inzám Andrea, a Magyar Brands brand managere adta Dr. Németh Sándor polgármesternek és Boros László Attilának, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójának. Inzám Andrea elmondta, hogy évente több ezer jelentkező közül választják ki azokat a márkákat, akik elnyerik a Kiváló Fogyasztói Márka címet. A díj elnyerésében az adott cégnek piackutatáson kell átesnie, gazdaságilag stabilnak kell lennie, valamint egy zsűri vizsgálja, hogy milyen mértékben építi a cég saját brand-jét. A másik elnyert cím a Kiváló Munkáltatói Márka, mely új kategória a Magyar Brands történetében. Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy ebben a kategóriában mivel sikerült meggyőzni az ítészeket: a gyógyfürdőnél a bérek az elmúlt három évben átlagosan több, mint 30%-kal emelkedtek, a munkavállalók évente két alkalommal jutalomban részesülnek, melyet az utóbbi években a gyógyfürdő az üzleti tervében írásban is rögzített. Emellett kiemelte a cafeteria rendszert, valamint a közös reggeliket, melyek alkalmával a gyógyfürdő dolgozói közvetlenül jelezhetik kérdéseiket, kéréseiket a menedzsment felé.
Ezt követően a vezérigazgató bemutatta az eddig fizioterápiás intézetként ismert gyógyászati részleg rekonstrukciós terveit. Utalt a főbejárat átadóünnepségén tett ígéretére, miszerint a soron következő fejlesztéseknél azt a minőséget viszik tovább, melyet az új főbejárat során prezentáltak. Jelenleg is zajlik az ikonikus, Szent Kelemen névre keresztelt gyógyvizes medence korszerűsítése, melynek köszönhetően a vendégek a tervek szerint karácsonykor már egy modern, de a hagyományokat tisztelő, jobb vízgazdálkodású medencét vehetnek birtokba. A fürdőt érintő következő nagy projekt a gyógyászat épületének felújítása. Boros László Attila elmondta, az épület 1979-es átadását követően egyes részeit érintették csak kisebb átalakítások, 2002-ben bővült egy újabb szinttel, azóta azonban nem volt jelentősebb felújítás, így mind az épület, mind a berendezések, eszközök megértek a korszerűsítésre. A nettó 408 millió forintos beruházás keretében megújul a fürdő homlokzata, mely körülbelül 1 050 m2 felületet érint: hőszigetelés, homlokzatburkolat, nyílászárócsere és árnyékolók beépítése is szerepel a tervek között. A belső tereket (940 m2) illetően kibővített váróterem, új, akadálymentesített vizesblokkok, új orvosi rendelők és önálló kezelőhelyiségek kerülnek kialakításra. A korszerűsítéssel együtt új filozófia is beköszönt a fürdő életébe: az OEP-es vendégek mellett a fő hangsúlyt a külföldi, főleg a nyugati piacra helyezik. A gyógyászat egyediségét a megszokott fürdőgyógyászati kezelések megtartása mellett a specializáció jellemzi majd: Magyarország legnagyobb osteoporosis-ra (csontritkulás) szakosodott centrumaként szeretnének bekerülni a köztudatba. A vezérigazgató szerint a Bükfürdő Osteoporosis Centrumhoz szükséges adottságok már megvannak, hiszen Bükön kiválóan alkalmas erre a gyógyvíz, magasszintű szaktudással rendelkeznek az orvosok és a szakszemélyzet, a gyógyászati részleg felújításával pedig az esztétikus környezet és a modern tárgyi eszközök is rendelkezésre állnak majd. Boros László Attila kiemelte, a gyógyászat a várhatóan januárban megkezdődő felújítási munkálatok alatt is zavartalanul üzemel, a könnyebb tájékozódást a fürdőn belül tájékoztató táblák segítségével oldják meg.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Idén is a tőle megszokott színvonalat hozta Bükfürdő
Idén is a tőle megszokott színvonalat hozta Bükfürdő