2021. április 20. kedd
[Répcevidék]

Chernelházadamonya rövid hír

Az UTIRO Leader Egyesület magas tetõépítésre
kiírt pályázatán több, mint 12 millió forintot
nyert Chernelházadamonya Önkormányzata. A
helyi Faluház, mely korábban lapos tetõs épület
volt, s többször beázott, így teljesen új tetõt kapott.
Ezenkívül felújították az épület homlokzatát,
a Fõ utca felõl az ablakokat is kicserélték és egy
európai uniós szabványnak megfelelõ szép játszóteret
is kialakítottak az épület mellett. A munkálatokat
Horváth László kivitelezõ és Süle László
vállalkozó 2010 júniusától ugyanezen év novemberéig
el is végezte. A falunappal egybekötött
hivatalos átadási ünnepségre 2011. június
18-án került sor. A rendezvényre meghívták
Rába László volt országgyûlési képviselõt, aki
nagyban hozzájárult a pályázat sikeréhez, Az
ünnepélyes átadó délután háromkor kezdõdött
Németh László polgármester úr megnyitójával,
aki felkérte Rába Lászlót ünnepi beszédének
megtartására. Ezt követõen Pécsinger Éva és Dr.
Beer Ferenc felszentelték az épületet. A nemzeti
színû szalag átvágásával hivatalosan is birtokba
vehették a község lakói a megszépült épületet.
Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Chernelházadamonya rövid hír
Chernelházadamonya rövid hír
Chernelházadamonya rövid hír
Chernelházadamonya rövid hír