Augusztus 27-én szombaton, a nyár utolsó hétvégéjén került megrendezésre immár sokadik alkalommal a hagyományos falunapi rendezvény Répceszentgyörgyön. Az elnevezés is hirdeti, nemcsak a helyi családokat várjuk szeretettel, hanem az elszármazott gyermekeket, unokákat, unokatestvéreket is szívesen látjuk.
Gondos előkészületek előzték meg az eseményt, hogy a reggeli órákban már rotyoghasson a kondérokban a vadpörkölt és a halászlé.
Varjú Gábor plébános úr ünnepi szentmiséjévél kezdődött a kora délután, melyet Kovácsné Kelemen Gertrúd ünnepélyes köszönője követett.
Kora délután az ugrálóvárat már birtokba vehették a gyermekek, felnőtteknek pedig indultak a színes programok. Idén első alkalommal látogatott el hozzánk a kőszegszerdahelyi Kaméleon Színjátszókör. Humoros, zenés előadásuk és az egyesület lehengerlő egyénisége megalapozta a jó hangulatot.
Ezt követően Szilágyi-Varga Diána és énekegyüttese a Girls! Csak csajok léptek a répceszentgyörgyi színpadra. Külföldi és magyar dalokkal tarkított műsorukban minden korosztály megtalálta a neki valót.
A Csöngei Vadrózsák formáció szintén először és reméljük, nem utoljára lépett fel a falunapi rendezvényünkön. Zenés, táncos, energikus produkciójukat a helyi zumbacsoport műsora követte. Barasics Edina és lányok immár több mint egy éve alkotnak egy közösséget, és most idevarázsolták az órák hangulatát a nézőközönség elé.
A délután folyamán a gyermekek és nagyobbak kipróbálhatták, milyen lóháton, Czirók Bianka jóvoltából. Kedveskedtünk még a fiataloknak csillámtetkóval, és volt lehetőség vattacukor, jégkása és hot dog vásárlására is.
Miközben a vacsorát mindenki fogyasztotta, kezdődhetett a tombolasorsolás. A hatalmas tombolamennyiségből szinte nem akadt olyan, aki nem nyert valamit. Ezúton is köszönjük a sok-sok kedves felajánlást!
A hegyfalusi Apex zenekar hozott egy új színt az idei programsorozatba. Az egykoron rockrajongó fiatalokból alakult együttes újjáalakult zenekarral lépett fel a színpadra, hogy hozzanak valamit a régi hangulatból egy kis új akusztikus rock vonallal tarkítva.
Az eseményt a hagyományos falunapi bál zárta. Köszönjük Galavics Lászlónak és a mulatozni vágyóknak, hogy az idő ellenére kitartottak!
Köszönjük mindenkinek, aki kivette a részét a szervezésben és lebonyolításban! Köszönjük a felajánlásokat!
Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát, máskor is ellátogat hozzánk, és hírül viszik kis településünket!
tSz