2021. október 26. kedd
[Répcevidék]

Jubileumi falunap

Németh Lajosné
Jubileumi falunap

Nagygeresd Község Önkormányzata 25. alkalommal szervezett falunapot a település lakóinak, az elszármazottaknak és a környező falvakból érkező vendégeknek. A szép nyári nap zenés ébresztővel indult, bár a horgászverseny résztvevőit már a horgásztó partján érte a korai napsugár. A délelőtti sportprogramok után ünnepélyes megnyitóval folytatódott a rendezvény. Németh Lajos polgármester úr beszámolt a pandémia alatt végzett saját költségvetésű fejlesztésekről, valamint a pályázatokon nyert pénzösszegek felhasználásáról. Vendégünk volt a környező települések polgármesterein kívül Ágh Péter országgyűlési képviselő úr, aki felszólalásában biztatta falunk vezetőit a további kormányzati lehetőségek kiaknázására. A hivatalos részt követen ünnepélyes keretek között díjazták a délelőtt zajló versenyek nyerteseit, a legjobb tanulók pedig könyvjutalomban részesültek. A közös ebéd elfogyasztása után, különféle zenés, táncos, énekes produkciók szórakoztatták a szép számú közönséget. Elsőként a Magánnyomozók című népszerű sorozat főszereplője, Buch Tibor lépett színpadra zenés műsorával. A művész úr remek hangjával és sármjával sok női szívet megdobogtatott, miközben a hölgyek asztalához ülve közös nótázásra kérte őket. A Szárföldi Hagyományőrző Egyesület lendületes bajor sörtáncát nagy tapssal fogadta a hallgatóság. A Pápai Musical Stúdió tagjai már szinte hazajárnak Nagygeresdre, most is fergeteges slágercsokorral kedveskedtek a jelenlévőknek. A következő órában a néptáncé volt a főszerep a Nicki Fergeteg közreműködésével. A meleg ellenére kitartóan ropták a táncot a különféle koreográfiákra. Műsoruk különleges színfoltja volt az ostoros asszonyverés, melyet a bátor önként jelentkező hölgyeken próbáltak ki. A nap utolsó két fellépője a hazai zenecsatornák népszerű vendégei közé sorolhatók. Saját dalaikkal és feldolgozott slágerekkel érkeztek a szórakoztatásunkra. Rajongóik a színpad előtt tapsolva, táncolva énekelték kedvenc melódiáikat. Derűs, örömteli két órát tölthettünk sztárvendégeinkkel, Éder Gabee-val és Bunyós Pityuval. A tartalmas nap bállal zárult, ahol még egy megszöktetett menyasszonyt is körbetáncolhattak a fürgelábú bálozók.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.