2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Falunap Tömördön

A hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezésre került Tömördön a falunap.
A szikrázó napsütésben Kollárits Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki beszámolt az előző 1 évben történtekről.
A polgármesteri köszöntő után táncos és zenés produkciót hallhatott és láthatott a közönség.
A Magyar Falu program keretében 2022-ben új aszfaltborítást kapott az Ady utca és a Schwarz köz, melyet hordógurítással avattak fel a képviselő-testület tagjai. A beruházást Ágh Péter országgyűlési képviselő úr is megtekintette.
A gyermekeket számtalan szórakozási lehetőséggel várták a szervezők, sok-sok népi fajáték, körhinta és arcfestés közül lehetett választani, valamint hódokkal kapcsolatos keresztkérdések is válaszra vártak.
Falunéző kisvonatozásra is lehetőség nyílott a kicsik és nagyok részére, a dottó többször megtette a körutat a településen.
Étlen, szomjan senki nem maradt, a langalló és a vadpörkölt mellett a Dömötöri cukrászda süteményeit is megkóstolhatták az ide látogatók.
A napot bál zárta, a mulatozás egészen hajnalig tartott.
Örülünk, hogy sok helyi és elszármazott ellátogatott az eseményre, akik egy kötetlen beszélgetés során elevenítették fel a régi emlékeket.
Igyekszünk minden évben egy kicsit megújulni, reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, aki kilátogatott a falunapra.
Köszönet a szervezőknek és az önkénteseknek.
PB

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.