2020. október 20. kedd
[Répcevidék]

Falunap Peresznyén

Igler Patrícia
Falunap Peresznyén

Augusztus 8-án került megrendezésre Peresznyén a falunap, melyet egy horvát nappal és a helyi értéktár bemutatásával kötöttek egybe a szervezők. 10 órakor kezdődött a nap, amikor is az Írottkő-Natúrparkért Egyesület látogatott el a településre, kik az általuk kiválasztott helyi gyöngyszemeket ismertették, és adtak át értük oklevelet. 11 órakor a Magyar Falu program keretében megvalósult beruházásokat adták át a tűzoltószertárnál. Megnyitó beszédet Orbán Gyula polgármester mondott. Jelen voltak még: Ágh Péter országgyűlési képviselő, Ágh Ernő Vas Megyei önkormányzati képviselő, Gagyi Levente megyei képviselő, Seper András a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, Kovács András, a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség elnöke, Kollárits Gábor, a tűzoltószertár felújításának kivitelezője. A megnyitó után a felújított tűzoltó szertár (13.776.955 Ft támogatás a Magyar Falu program által) átadása, felavatása történt Dumovits István plébániai kormányzó közreműködésével. A felújítás során a szertár külső hőszigetelése és tetőszerkezetének cseréje került megvalósításra. A továbbiakban bemutatásra kerültek a további beruházások is a Magyar Falu program által: óvodakerítés felújítása (4.901.199 Ft), illetve orvosi eszközök beszerzése (2.997.912 Ft). Egy másik pályázat keretén belül kapott a település támogatást külterületi út rendbetételére is (9.900.000 Ft). Ezután Ágh Péter országgyűlési képviselő mondott beszédet, ki-kihangsúlyozta, hogy Peresznye az a község, ahonnan a legtöbb szavazatot kapta, és ezért rendkívül hálás. Átadott egy díszoklevelet, ezzel megköszönve a vírushelyzethez való hozzáállást is. Köszöntőt mondott Seper András és Kovács András is, kik a tűzoltóság jelentőségéről számoltak be, hogy ez a felújított szertár még inkább erősíti a települések összefogását, hiszen Peresznye tűzoltói más irányban is vállal segítségnyújtást, nem csak Csepregben. Jelenleg már Szakonyból, Gyalókáról, Zsiráról, Undról és Répcevisről is kapnak riasztást. Az ünnepi beszédek után végigjárták a vendégek a falut, megnézték a beruházási helyszíneket. Képviselő úr ígéretet tett, hogy a szép környezet között megbúvó, elhagyatott szociális otthon szebbé varázsolásában is megpróbál segíteni, hogy ezáltal a község minden kis szeglete hangulatos, szép és élhető legyen. Eközben a halastónál játszóház, csúszda, élő csocsó, légvár, lovaglás és íjászat várta a gyermekeket. A látogatók megtekinthették a szombathelyi katasztrófavédelem tagjainak szituációs gyakorlatait, melyek rendkívül érdekesnek bizonyultak. Délután pörkölttel vendégelték meg a látogatókat. 16 órakor pedig kultúrműsor következett; fellépett a Zidanske Zvjezdice gyermekcsoport, a Zviranjak Egyesület énekkara, Gradisce Horvát Kulturális Egyesület Szentpéterfáról, illetve Gyurity István zenés műsorral. A napot egy bál zárta, ahol a Pinka Band zenélt.
A község szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik a falunapnak a helyszínéül szolgáló halastó szebbé varázsolásához bármilyen formában hozzájárultak! Köszönet a Horvát Önkormányzatnak a 6 kamion kavicsért, a vállalkozóknak szintén kavicsért, két fiatalembernek, Szentes Péternek és Varga Péternek, kik idejüket és energiájukat nem sajnálva ott voltak, és segítséget nyújtottak ebben a nem kis munkában. Köszönet a felajánlásoknak, támogatásoknak, melyek nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen mértékben ennek a páratlan szépségű tónak a rendbetétele.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.