2021. október 26. kedd
[Répcevidék]

Falunap Górban

Falunap Górban

Egy év kihagyás után, idén augusztus 14-én tartottuk Górban a falunapot. 13 órakor Németh László polgármester úr nyitóbeszédével kezdetét vette az estig tartó mulatság. Az ebédet Mesterházi Dénes készítette, a marhapörkölt és a babgulyás kicsik és nagyok körében is sikert aratott. Így már mindenki tele hassal várta az Operett Színház fiatal művészét, Kabai Alexet, aki régi magyar slágerekkel alapozta meg a hangulatot a folytatáshoz. A Büki Férfikar műsorát szeretetettel fogadta a közönség, majd Kapolcsi Ottó citerakíséretével pár lelkes asszony népdalokat énekelt. A fülbemászó dalokat a hallgatóság is szívesen dalolta.
A szervezők által meghirdetett házi sütésű süteményversenyre 13 édességgel neveztek az amatőr cukrászok. A sorszámmal kihelyezett süteményeket mindenki megkóstolhatta és szavazhatott a legfinomabbra. A legtöbb szavazatot Marcel Wissmer svájci „Hexenkuchen" édessége kapta. Második helyen Kampel Istvánné Teri néni kókuszkockája, míg harmadik helyen Németh Izabella Flóra triplacsokis finomsága végzett. Az első három helyezett értékes nyereményekkel lett gazdagabb.
A fiatalok a vízifoci-arénában, a kisebbek az ugrálóvárakban vezették le felesleges energiájukat. A délután folyamán lehetőség volt a falu focipályáján egy kis lovaglásra is, melyhez Czirók Bianka biztosította a lovakat. Az este zenés-táncos mulatsággal ért véget.
A forró délutánon mindenki jól érezte magát! Ezúton is köszönjük mindenki segítségét, aki bármilyen módon részt vett a szervezésben, az előkészületekben, a falunap lebonyolításában, vagy éppen felajánlásokkal járult hozzá a rendezvény sikeréhez!
Lovasi-Pócza Katalin

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban
Falunap Górban