Iklanberényben hagyomány, hogy július végén falunapot tartanak, ahová a helyieket, családjaikat és a környékbeli érdeklőket várják. Idén picit a betegség és az időjárás megtréfálta a szervezőket. Sajnos az utolsó napokban a Sok-Szín-Pad volt kénytelen lemondani a fellépésüket, betegség miatt. A helyieknek nem kell lemondani a „színházi programról", hiszen ígéret van, ennek a pótlására.
A második kihívás az időjárás volt. Minden készen állt, hogy a Fit Világ Sport Egyesület légtáncosai fellépjenek, amikor leszakadt az ég. A kintre tervezett fellépést átszervezte az eső, így rögtönözve a Kultúrpajtában szerelték fel az eszközöket. Szanati Adrienn és lánya, Mihalicz Bianka edző most kilenc tanítványával lépett fel, illetve Bianka is megmutatta, hogy mennyi erőt és kitartást kíván az anyagokon és karikán való torna. A látványos mutatványokat mindenki tátott szemmel-szájjal figyelte.
A nap következő fellépője Kossuth Gergő volt. Neve ismerősen csenghet sokak számára, de nem csak azért, mert Kossuth Lajos leszármazottja. A fiatal énekes a bel canto énekművészet jeles képviselője. Kezdeti sikereit a Budapesti Operettszínház főszerepének köszönheti, napjainkban pedig a legnépszerűbb zenecsatornák képernyőjén keresztül hódítja a közönség szívét érzelemmel fűtött, romantikus dalaival. Zenei sokszínűsége közismert, így koncertjein a saját dalai mellett, örökzöld magyar slágerek és rock n' roll dalok, közkedvelt operett-részletek, valamint népszerű retró dalok is felcsendülnek. Az énekes megalapozta a hangulatot következő fellépő zenekarnak.
Közkívánatra idén is Nyugat-Magyarország egyetlen operett kiszenekara, a Big Mouse Band adott koncertet. A legvidámabb színpadi műfaj képviselői operettörökzöldekkel hívták közös zenei időutazásra a közönséget, és dolgoztatták meg a nosztalgikus dallamokkal a hangszálakat. Kálmán Tamás és zenekara egy másik fellépésről érkezett Iklanberénybe, de ez nem látszódott a csapaton. A közönség együtt énekelte a dalokat, a tapsolásban pedig mindenkinek elfáradt a keze. A vidám hangulatot pedig már a nagy fülledtség sem zavarta. Az operett-kiszenekar, a Big Mouse Band apait-anyait beleadott: megmutatta, milyen a cintányéros cudar világ.