2023. október 2. hétfő
[Répcevidék]

Találkozások… Újabb natúrparki kezdeményezés

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület „Ha hétvége, akkor Kőszeg és Natúrpark!” programsorozata keretében évek óta ingyenes gyalogos és kerékpáros túrákkal, helytörténeti sétákkal, gyógynövény bemutatókkal várja a környék lakosságát és a térségbe érkező látogatókat.

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület „Ha hétvége, akkor Kőszeg és Natúrpark!" programsorozata keretében évek óta ingyenes gyalogos és kerékpáros túrákkal, helytörténeti sétákkal, gyógynövény bemutatókkal várja a környék lakosságát és a térségbe érkező látogatókat.
Az idei évben a rendezvénysorozat újabb színfolttal, a Találkozások című programajánlattal bővül. Orbán Róbert, kiváló túravezető kezdeményezésére 2013-ban négy natúrparki települést, Lukácsházát, Nemescsót, Kőszegszerdahelyt, Kőszegdoroszlót, Kőszegfalvát, Kiszsidányt, Ólmodot és Peresznyét ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. Az ingyenes program során délelőtt a falvak építészeti, kulturális látnivalóit, a délutáni rövidebb túrák során pedig a természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők. A délelőtti sétákat rendszerint a falvak polgármesterei, lelkes lokálpatrióták vezetik, a délutáni túravezetés feladatát Orbán Róbert ezúttal is önkéntesként vállalta.
A szervezők számítanak turisták érdeklődésére is, de kezdeményezésükkel elsősorban a natúrpark és Vas megye lakosságát szeretnék megszólítani, hiszen fontos, hogy ők is megismerjék szűkebb pátriárkájuk értékeit.
A sorozat első fejezeteként Lukácsházát ismerhetjük meg közelebbről, íme a részletes program:

Március 9. (szombat) Találkozzunk Lukácsházán! (délelőtt falunéző, délután határjárás)
A „Falunéző" program állomásai: Nagycsömötei harangláb, Szent Rókus templom, Nagycsömötei temető, Kiscsömötei Mária-szobor, Közösségi ház, Lukácsházi „kastély", Páduai Szent Antal-templom, Lukácsházi temető, Lukácsházi harangláb

Táv: 3 km, időtartam: 3 óra, találkozó: 10.00, Lukácsháza Közös Önkormányzati Hivatal parkolója (Lukácsháza, Szombathelyi út. 2.)

Határjárás: Nagycsömötei harangtorony - Fábián-hegy - Csömötei-hegy (borház, kilátó) - Doroszlói erdő - Avar-kori temető helye - Kiscsömötei harangtorony

Táv: 6 km, időtartam: 2 óra, túravezető: Orbán Róbert (70/299-4851)

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt az ingyenes sétára és túrára!

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Találkozások… Újabb natúrparki kezdeményezés
Találkozások… Újabb natúrparki kezdeményezés
Találkozások… Újabb natúrparki kezdeményezés