Kézrátétel

Kézrátétel

Az orvos - főleg ha már régóta végez gyógyító tevékenységet -, előbb-utóbb eljut oda, hogy hajlamos lesz hinni a csodákban. Minél többet tud, tapasztal, annál inkább rájön, hogy milyen véges a tudása, milyen hatalmas viszont a természet ereje. Arra is ráébred, hogy van valami a megtapasztalhatón túl is. Valami titokzatos, isteni, világegyetemi törvény, ami néha megnyilvánul, és reménytelen esetekben is csodának tűnő gyógyulásokat eredményez, vagy éppen könnyűnek látszó betegségben váratlanul elszáll az életerő.

Az állatok ősi érzékelési módokat birtokolnak, felfogják a közeledő ember szándékát, hangulatát, de ők is sugároznak ki jeleket, amelyeket mi már nagyon kevésszer fogunk fel.

Az állatorvosi működés során mindig megpróbálok érintési közelségbe kerülni a betegeimmel, mert nem csak adok, kapok is energiát, új ismeretet, lelki feltöltődést. A megérintett lény az élet egy másfajta burokba zárt megnyilvánulása, és ha bajban van, a lélek rezdülései a tenyeremen át és a szeméből akadálytalanul jutnak el hozzám.

Egy alkalommal a neves professzor, az állatorvos-tudományok ismert szaktekintélye, egyetemi oktató tartott továbbképzést számunkra a szarvasmarhák egy veszélyes betegségéről, a májelfajulásról. Előadásának lényege az volt, hogyan állapítható meg és különíthető el ez a betegség más, hasonló tünetekkel jelentkező kóroktól. Ilyen betegség például az ellés után jelentkező kalciumhiányos bénulás. A néhány napja ellett tehén mindkét esetben bénultnak látszó módon fekszik. Nem is akarom több szakmai ismerettel terhelni az olvasót, lényeg az, hogy a professzor bebizonyította, az új laboratóriumi eljárásokkal precízen, már 2-3 nap alatt megállapítható a baj.

Szép teljesítmény! Gondolataim saját praxisom felé kalandoztak. Éjszaka van, a meleg istállóban szalmabálákon ülnek az emberek, és a gazda, akinek talán egyetlen megélhetési forrása a most elnyúlva döglődő tehén. Két-három nap! Uram Isten! Nekem itt és most kell döntenem. Visszazökkenek a jelenbe, szólásra jelentkezem.

- Nocsak, kolléga? Tud jobbat? - húzta fel a szemöldökét, lógázta két karját jellegzetes pingvinszerű tartásban a professzor.

- Igen, tudok - feleltem. Régi módszer ugyan, már a bibliában is említik, de beválik - folytattam.

- Erre már tényleg kíváncsi vagyok - dőlt előre, törölgette a szemüvegét, támaszkodott az asztalnak a tanár. Feszült csend lett a teremben.

- Igen professzor úr, s ez a módszer a... kézrátétel.

Itt-ott kuncogás hallatszott, de a többség érdeklődve figyelt, érezték, valami meglepetés lóg a levegőben.

- Kézrátétel? Nocsak! - villant meg a szemüvege, húzta gúnyos mosolyra az arcát az előadó. Már látta, hogy itt egy önjelölt próféta zavaros dolgai jönnek.

- Igen, kézrátétel! Ráhelyezem a tenyerem a tehén oldalára, és ha hűvös, azaz perifériális keringési elégtelenség van, akkor kalciumhiány, ha meleg, akkor májelfajulás. Ez alapján állítom össze az infúziót, professzor úr.

- Hm. Érdekes! Még nem hallottam ilyenről. Bizonyára csak képzelődik, kolléga - húzta ki magát gúnyolódva a tanár.

Leforrázva ültem le, burokba zárt a terem moraja, nem tört át rajta a kárörvendő sutyorgás, viháncolás egyvelege sem. Teljes volt az égés.

Ekkor, mint ősz bárd a balladában, felemelkedett hátul egy szakállas alak, nagy tapasztalatú kolléga, és halkan, mintegy mellékesen, unottan megemlítette:

- Már az ötven éve kiadott Mócsi-féle belgyógyászati könyv is említi ezt professzor úr, a 125. oldalon, de nálunk is a gazdaságban minden állatgondozó tudja, hogy ha meleg, akkor megdöglik, ha hideg, akkor a kalcium infúzió után feláll. Köszönöm, csak ennyit akartam mondani - fejezte be, ült le, firkálgatott tovább jegyzeteiben a szakállas.

- Így lett egy bibliai módszerből tapasztalat útján orvosi gyakorlat. És mért nem lett a gyakorló orvosból professzor? Talán magyarázat rá a régi kínai mondás, Kon Fu Ce bölcsessége, „aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja."