2020. február 27. csütörtök

Zsirai nyár 2013

Zsirai nyár 2013
A nyár első várva várt eseménye nálunk mindig a májusi Szülőtalálkozó, amelyre megérkeznek az itt élők szülei, hozzátartozói.

Ilyenkor sok-sok öröm éri lakóinkat, elmesélhetik végre személyesen, hogy mi minden történt velük a legutóbbi találkozó óta, de az újra-elválás szomorúságát is mindig magában hordozza ez a nap.
Még májusban bemutatkozott új darabjával az Alternatív Képszínház. Az örök visszatérés a bizonytalanságok útvesztőjébe vezet bennünk, a választás nehéz pillanatait hordozza, majd a jó döntést a mennyei fény, az öröm fénysugarai ragyogják be.
Ugyancsak ezen a napon a tordasi Fogyatékosok Otthona által rendezett „Időutazás" c. programon vettek részt lakóink, ahol reneszánsz kori vásárt jelenítettek meg. Májusban Gánton a Fecskepalotában üdülhetett lakóink egy része.
Június 1-jén a peresznyei csoport utazott Celldömölkre, hogy részt vegyen az elsősorban mozgássérültek számára meghirdetett Art Fesztiválon, ahol a zsűri a tekintélyes első hellyel jutalmazta a csoportot.
Június 3-5-ig Nemzetközi Főzőversenyen vettek részt lakóink Szakolyban.
Június 5-én Juniális Fesztiválon szerepelt otthonunk mozgásszínháza, ahová a szentgotthárdi Pszichiátriai Otthon meghívására érkeztek. Még ezen a héten 7.-én a Kéthelyi Fogyatékosok Otthona által rendezett Torkos napon vetélkedtek az otthon lakói. Június 4.-én került sor az „Álmodtam egyet" Speciális Filmszemlére, ahol több otthon, filmes alkotói vetélkedtek a díjakért.
Június 14-én A Molnár Gábor Alapítvány, Ajka születésnap kulturális programjára kapott meghívást otthonunk.
Június 16-án az Alternatív Képszínház a Vasvári Amatőr Színjátszó Fesztiválon bronz minősítést kapott az „Örök visszatérés" c. darabjáért.
Június 19-22-ig a tordasi intézmény által rendezett Dallal-Tánccal Egymásért című Fesztivál résztvevői voltak táncosaink, ahol egy musical részletet adtak elő.
A félév zárásaként a kecskeméti Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület X. Nemzetközi és X XVI. Országos Fesztiválján vett részt az Alternatív Képszínház, valamint K. Krisztina peresznyei versmondónk.
Sportprogramjaink is nagyon széleskörűek voltak. Rendeztünk házi asztalitenisz és csocsó, valamint bocsa bajnokságot dolgozóink és lakóink részére. Jártunk Darvastón bocsa, valamint foci bajnokságon. A szlovákiai Ekecsen szintén asztaliteniszeztünk és fociztunk. Részt vettünk a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség rendezésében Keszthelyen megtartott „Mozgásélmény Napon"is.
Nyaraltunk Fonyódligeten és színjátszó tábort tartottunk Balatonrendes-Pálkövén. Jutott idő augusztusban egy ausztriai zarándoklatra is, és a hagyományos Rimanóczy napok színes és változatos programjai is sok lehetőséget adtak a kikapcsolódásra. Augusztus végén focibajnokságot tartottunk a társintézmények részvételével, s ajándékul egy szép koncert részesei is lehettünk a Győri Ádvent és a Csepregi vegyeskar közös produkciójaként.
Tarka színeivel és programjaival így búcsúzott a nyár, de a Zsirai Őszi Napok még csak ezután tárja ki kapuit a nagy nyilvánosság előtt, számos érdekességet tartogatva az idelátogatóknak, hisz mi mindenkit szeretettel várunk!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Zsirai nyár 2013
Zsirai nyár 2013