2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Vizesgyakorlat a fatelepen

Balics Katalin
Vizesgyakorlat a fatelepen
Hat település önkéntes tűzoltóinak részvételével került sor szeptember 20-án Völcsejen, az önkéntesek szakmai felkészültségét felmérő taktikai vizesgyakorlatra.

A gyülekező a tűzoltószertárnál volt, ahol az eligazítás után kezdetét vette a gyakorlat. A Temető közben található HOR-KOR Fatelepről kaptak riasztást az egységek, ahol, többek között, sérültet kellett kimenteni az épületből és a szakszerű (víz)táplálásról kellett gondoskodniuk. Minden csapat (Lövő ÖTE, Egyházasfalu ÖTE, Und ÖTE, Nagylózs ÖTE, Sopronhorpács ÖTE és Völcsej ÖTE) sikeresen hajtotta végre a feladatát. A sikeres vizes gyakorlat lebonyolítása mellett, előző héten az idei versenyszezon is véget ért a völcseji önkéntesek számára. Szeptember 14-én vettek részt négy kategóriában a Győr-Sáráspusztán megrendezett megyei döntőn, ahol Győr-Moson-Sopron megye legjobbjaival mérték össze tudásukat. A sikeres szereplésen túl az igazán nagy büszkeség az, az egyesület számára, hogy mindkét gyermek csapat csak idén tavasszal szerepelt először területi versenyen, ahol kategóriájukban az első helyet megszerezve, rögtön a megyei döntőbe jutottak.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Vizesgyakorlat a fatelepen
Vizesgyakorlat a fatelepen
Vizesgyakorlat a fatelepen