Versek a költészet napjára

Bognár Stefánia: Miért is?

Hetvennyolc éve lehetett,
gépmoraj hasított eget.
A pince sötét és hideg...
Félelmet kaland hevített,
hiszen még az voltam, gyerek.
Mégis, az az idő
zsigereimbe ivódott bele.
Azóta is, békés repülők
kondenzcsíkjait
félve néztem,
bár térben és időben
távol volt tőlünk
a háború realitása,
kellett az erő ezernyi másra.
Jöttek nehéz napok
országra-világra, családra.
Személyes taposómalom
átsegített az aggodalmakon.

Elgondolkodom.
Hol a rémségek forrása?
Természeti csapás?
Véletlenek baljós találkozása?
Az emberi kéz, elme
csodákat művel.
És ugyanaz a kéz, agy
válogatott fegyvernemekkel
irtja a másik embert!
Mert?

Miért is?

2022.02.26.

HANN JUDITH: FOHÁSZ

A Hatalmas Óriás
Egy nagyot dobbantott,
S a Világ ezer és ezer
Darabra hullott.

Egy parányi üveggolyón
Intelligencia virágzott,
Föld és Ég között
Ember-állat fogamzott.

Ádám és Éva
Benépesítette a Földet,
De a sok palánta
csak rombolt és épített.

Csak azt nézte, hogy
Mi az ő haszna,
De a Földnek mi fáj,
Nem hallotta.

Ó, Hatalmas Óriás!
Hallgass meg engem!
Az Ember-állat
Olyan, mint a gyermek!

Tisztítsd meg, ébreszd fel,
Hogy újra lásson,
Mit kell tennie,
Az Új Világon!

Tisztítsd meg, ébreszd fel!
Te Ember-állat,
Cselekedj!!
S ne öld meg a Földet!!!

HANN JUDITH: KI MENTI MEG?

Ki menti meg a fát, a napfényt, a patakot,
marad-e még, ki mondja: jó napot?
Ki viszi át jövőbe szerelmünk,
lesz-e ki ringatja gyermekünk?

Ki menti meg a szárnyaló madarat,
lesz-e a Földön pozitív gondolat?
Ki menti meg a gomolygó, kék eget
maradunk-e MI EMBEREK?

Majd sóhajtanak a fák ködös hajnalon,
majd sírnak az anyókák friss hantokon,
majd munkává aljasul szerelmünk,
majd lombikban fogan gyermekünk!

SZIGETI ILDIKÓ: MINTHA 2.

Mintha bűn volna,
hogy érzékeny és nyitott
vagyok a világra.
Mintha bántaná
a nagyérdeműt,
hogy nem hoz
a fegyverek zaja lázba.

Mintha sértené az embereket,
hogy nincs, fontosabb nekem,
mint a látszat mentes szeretet.
Mintha ez a világ sírna,
kétségbeesetten zokogna,
miközben egyre fakóbb,
szürkébb kényszerű mosolya.

Mintha a világ kicsit irigy
volna, amikor az ember
bátran sorsával szembenéz,
S nem hagyja tovább, hogy
fojtogassa egy láthatatlan,
semmi kis kéz.

CSOÓRI SÁNDOR: GYEREKEK

Bokáig érő kis patakban
hancúroznak a gyerekek.
Fölöttük a karfás hídon
búzátszállító szekerek
dübörögnek a magtár felé
s ezüst utipor száll utánuk.
- Odanézzetek! szól az egyik,
van a lovaknak pántlikájuk!
- Csakugyan van! kiáltják együtt,
dobogja mindegyik szíve...
S mosolyuk könnyű zsákmányával
szalad tovább az ér víze...
Hegyfalu, 1951

MAKKAI ROLAND: AZ EMBER...

... Farkasbőrben, bágyadt birkacsorda,
Vadóc tenger, száraz sivatagban,
Fekete felhő, havas hegycsúcson,
Pokol mélyén, az új paradicsom,
Fájdalomban, az örömnek tánca,
Magány és társának, vad románca,
Kínok mestere, boldogság kulcsa,
Egyszerű mégis, iszonyú furcsa,
Érthető és közben érthetetlen,
Halál hangja és az élet egyben

SALOMEJA NERIS: TAVASZI MÁMOR
Pavasariosvaigulys
(litvánból fordította: SÁRVÁRY LÁSZLÓ)

Neked áldozom a tavasz első dalát.
Lábaidhoz rakom az erdei virágok koszorúját.
Csak együtt szállhatnék a tavaszi széllel,
a fasorok friss, izgató leheletével!
Te hatalmas sas vagy, én hattyú, a tolla fehér.
Miénk a tengernyi napfény, miénk a távoli tér.
Óriás szárnyainkkal a csillagokat karoljuk át,
ott álmodjuk kettőnk égkék álmát.
Hegyek kékjéből a csúcs fehérlik.
Boldogíts minket álom, igézd meg erőink!
Ha a földre visszatérni akarnál,
én csendben meghalok, orgona árnyán.
*
Hol virágok nyílnak, ott vagyok én is.
Hol lepkék játszanak, ott vagyok én is.
Ahova megyek, tarka lepkék kísérnek,
ahol megállok, liliomok fehérlenek.

A gondolataim, a vágyaim - mind te vagy.
A dalaim, az álmaim - mind te vagy.
Körülötted csillagok ködében napfény reszket.
Ki lesz, ki engem palotádba bevezet?

ORBÁN GYÖRGY: ELTŰNÖK A FÉNYBEN

Szeretek egy asszonyt,
felások egy kertet,
életem egy szonett,
él bennem egy gyermek,
megírok egy verset,
igazamat mondom,
másokét lebontom,
gyermeket növesztek,
nem lehetek veszteg,
mindenkit köszöntök,
akár fáj, akár nem,
végleg kibékülök
viszlát ellenségem,
eltűnök a fényben.