Ünnepi versek

Havas stációk

Megállója a golgotai útnak
mély téli magányába süppedt,
súlyos hó terhétől meggörnyedt,
úgy, mint elítélt fia az Úrnak

Kínok Útján a hegyre fölfelé
önkeresztje iszonyú súlyával,
üvöltők között, görnyedt háttal
roskadozott tudott sorsa felé.

Pastoforium mélyét befedte a hó,
fehér gyolcsa hűvös, puha takaró.
Fent a stáció körívén vadrózsa

dérrel csipkézett tövises ága,
Krisztus véres tüskekoronája
fonódik a hóba dermedt világra.

Sírba tétel

Megtöretett testtel, mély sebekkel
ábrázolták templomok képein,
rémítse az embert a látható kín,
mit a Megváltó érte elszenvedett.

E festményen a férfi mélyen alszik,
fénytől ragyog sértetlenül a test,
stigmák nyomát eltörölte az ecset,
a dárdanyom csak belülről látszik.

Így vagyunk ezzel mi halandók,
kapott sebeinket belül hordók,
minden szúrás, ács szege vagy bármi,

sebet ejt, és mindig belül éget,
nehezen gyógyul, halállal ér véget,
ha nem vagy képes megbocsátani.

T. Molnár Zsuzsanna
2010. november