2023. december 7. csütörtök
[Répcevidék]

Tömörd emlékműve

Tömörd Község Önkormányzata 2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány KKETTKK-CP-02 kódszámú „Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételére, renoválására, helyreállítására és új emlékművek felállítása” című pályázati kiírásán.

Az emlékmű teljes magassága a talapzattal együtt 460 cm, a Római Katolikus templom kertjében kapott helyet. A munkálatokat Veres Gábor szobrászművész végezte nagy gondossággal, odafigyeléssel, szakértelemmel. A hősi halottak emlékművének felújításával kívánja kifejezni tiszteletét az önkormányzat, valamint ezáltal hozzájárulni a közös értékek, épített örökség, történelmi múlt emlékének megőrzéséhez és tovább örökítéséhez, melyért köszönet jár az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnak, valamint Ágh Péter képviselőnek a közbenjárásáért, és azért, hogy a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeuma további 1 millió forint támogatást biztosított.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.