2023. június 8. csütörtök
[Répcevidék]

Születésnapi köszöntés

Születésnapi köszöntés
2015. februárjában ünnepelte Sajtoskál tősgyökeres lakója, Nagy József 90. születésnapját.
Ebből az alkalomból a vasárnapi

szent misén Szabó Miklós plébános köszöntötte Őt szép szavakkal, beszédében hangsúlyozta az idős kor szépségét. Majd felolvasta Dr. Pápai Lajos győri püspök köszöntő levelét. Püspök úr levelében kitért arra, hogy Jóska bácsi életében az egyház fontos szerepet töltött be, mind munkájával, mind anyagi hozzájárulással az egyházat segítette, támogatta, megköszönte neki eddigi keresztény tevékenységét.
A szent misét követően az ünnepi ebéden köszöntötte Őt Haller Imre polgármester, a falu vezetősége, Vincze György jegyző, és Jóska bácsi rokonai.
Jóska bácsi szép kora ellenére is jó egészségnek örvend, minden vasárnap biciklivel megy a szentmisére.
Az Isten éltesse Őt sokáig erőben, egészségben! Kívánjuk neki, hogy még sokáig éljen közöttünk és továbbra is legyen falunk kedves lakosa.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Születésnapi köszöntés
Születésnapi köszöntés