Őri Zoltán polgármesterünk és dr. Kiss Patrik a Nemesbődi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője a napokban köszöntötte Hegedüs Jóska bácsit, aki 90. születésnapját ünnepelte. Jókívánságaik mellett átadták a neki szánt emléklapot is.
Én is meglátogattam az ünnepeltet, és feleségével együtt sok szép emléket osztottak meg velem. Igazi öröm volt látni és hallgatni Anci nénit és Jóska bácsit, amilyen szeretetteljesen beszéltek a régmúlt dolgairól, a meszleni szokásokról, a családjukról.
Jóska bácsi 1932. 02. 05-én látta meg a napvilágot Meszlenben. Az általános iskolát is itt, a faluban járta ki. Szülei birtokán, majd a szombathelyi Villamosipari Szövetkezetnél és a Vizügynél is dolgozott. 1950-ben sorozták be katonának és 1952-ben szerelt le. Nemsokára rátalált a szerelem Török Anna, Anci néni személyében. Egész életükben aktívan részt vettek a falu életében, több színdarabban is játszottak. 1960-ban házasodtak össze és ebben az évben kezdték el építeni álmaik otthonát. Gyermekeik: András 62-ben, Renáta pedig 67-ben született. Nagy szeretettben nevelték őket. Jelenleg 4 unokától 3 dédunokával büszkélkedhetnek, a legkisebb mindössze 3 hónapos. Ottlétem során a nagy becsben lévő fotók is előkerültek.
Az egész falu nevében kívánunk nekik még sok boldog együtt töltött éveket, erőt és egészséget!