2023. január 31. kedd
[Répcevidék]

Soha nem gondoltam volna…

Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is a külföldön élő és dolgozó magyarok táborához fogok tartozni.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan országban fogok élni, ahol én számítok külföldinek.

És soha nem gondoltam volna, hogy 650 km-re az otthonomtól, távol a családomtól, boldogulni is fogok...
Ez a kis történet nem olyan régen kezdődött. Alig több, mint fél évvel ezelőtt jött a lehetőség, hogy Németországban dolgozhassak. Az elején egyből elvetettem az ötletet, hogy őszinte legyek, féltem nagyon, leginkább a változástól és távolságtól. Megrémisztett, hogy nem láthatom hetekig, sőt hónapokig a családomat, a barátaimat, a szeretteimet. Ami tetézte a helyzetet, az az volt, hogy erre a lépésre karácsony előtt kellett rászánnom magam. Nem volt még életemben ilyen nehéz a szenteste, mint akkor...
Soha nem gondoltam volna, hogy karácsony szent estéjét nem a családom körében töltöm, hanem a főnökeim és munkatársaim közt állva, egy német férfi és egy paraguay-i nő kezét szorítva készülünk fel az ünnepre, akiket akkor 2 hete ismertem. Dolgoztunk aznap, sőt egész ünnepek alatt. Sokszor lett munka közben könnyes a szemem, rengeteget gondoltam az otthoniakra. Alighanem a legszomorúbb karácsonyom volt, de túléltük. Teltek a napok, a hetek és haza is látogathattunk januárban a szeretteinkhez. Feltöltött minket az otthonlét, és lelkileg megkönnyebbülve utaztunk vissza.
Soha nem gondoltam volna, hogy a sorsom valaha összefonódik majd valamennyi román, német, szerb, sőt dél-amerikai emberrel. De azt se hittem volna, hogy Magyarország keleti és déli részén élő honfitársaimmal egy teljesen idegen országban találkozom majd és dolgozom együtt.
Szobalány vagyok egy négycsillagos szállodában. Több száz kilométerre Magyarországtól mégis a legtöbb munkatársam magyar. A 18 fős személyzetből, 10-en vagyunk magyarok. Nyolcan itt élünk a hotel udvarán lévő személyzeti házban, ahol mindenkinek van saját szobája, fürdője. Meleg ételt és reggelit a hotel biztosít számunkra. Mosni szintén a szálloda mosókonyhájában van lehetőségünk.
Ám nem csak itt a hotelben tapasztalható, hogy sok magyar dolgozik. A városban vagy a környéket járva szinte úton-útfélen magyar hangot hallunk, vagy autóval közlekedve sok magyar rendszámmal találkozunk. Ezen a bajor részen, -ahol mi is élünk-, tartják számon a legtöbb magyar dolgozót.
Az index.hu egy évvel ezelőtti írásában statisztikai adatokat felhasználva egy cikket jelentette meg ezzel a címmel: „Özönlenek a magyarok Németországba". Egy részletet ragadnék ki az írásból: „2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal nőtt a Németországban élő magyarok száma. A magyar állampolgárok száma 28 216-tal 135 614-re emelkedett a 2012 végén nyilvántartott 107 398-ról." Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen statisztikai nyilvántartásnak egyszer én is a részese leszek.
Az itteni életben azonban nem csak a munka játszik szerepet. Fontos a közösségépítés, a kikapcsolódás. Nemzetiségi kérdés sosem merül fel egy munkatársunkkal szemben sem, hiszen mindnyájan, akik itt vagyunk, egy célért hagytuk el az otthonunkat. A biztos jövőért és megélhetésért. Van, aki a feleségétől és két pici gyermekétől vett búcsút, tudva, hogy hónapokig nem láthatja őket. Van, aki már csak az unokájának szeretne minden megadni, és ezért jött ide. Sok sors keresztezi itt egymást, mégis egy cél felé vezet az utunk. De hogy ez az út meddig tart, azt mindenki maga dönti el.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek helytállni egy idegen országban. De az élet mindig tartogat valami újat, mindig ad egy olyan esélyt, amiből megtapasztalhatom, hogy többre vagyok képes, mint ahogy eddig hittem. Ahhoz, hogy ezekre rájöjjek, és hogy megmerjem tenni az első lépést, ahhoz kellett egy társ, aki mindenben támogat, és velem tart a kalandban. Egy szerető család, aki mindig mellettem áll. És olyan barátok, emberek, akikkel ha nem hoz össze a sors, akkor nem lehetnék most az, aki vagyok. És nekik köszönök mindent!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…
Soha nem gondoltam volna…