Szakony falu polgármesterét, Farkas Gyulát kérdeztük az elmúlt négy esztendő legfontosabb helyi történéseiről:
-A harmadik 4 éves ciklushoz érve azt kell mondanom, hogy egyetlen ciklus sem telt el komoly fejlesztés nélkül.
Az utcák, járdák, kerékpárutak, a hivatal, ravatalozó, temetőkerítések felújítása után elkezdtük a közösségi ház kialakítását, a volt iskola épületének korszerűsítését. 2012-ben első lépésként a pályázaton elnyert 6,5 millió forintból az összes nyílászárót kicseréltük, akadálymentesítettük a közösségi házat, az orvosi rendelőt. Illemhelyet alakítottunk ki a mozgássérültek számára. Új padlóburkolatot kapott a közösségi ház nagyterme. Most zárul a második lépcsőben elnyert 15 millió forintból történő teljes tetőcsere, szigetelés, fűtéskorszerűsítés. Megvalósítottuk az udvar vízelvezetését-lecsövezését, fásítását, füvesítését, mintegy 600 m2-en.
Mivel nem volt adósságunk, így az Államtól kapott 6,5 millió forintból felújítottuk a harangláb és a központi temető közötti útszakaszt, és a kerékpárút veszélyes szakaszát. Megújítottuk mindkettő Répce hidat, és a szőlőhegybe vezető utat.
A pályázatoknál még meg kell említenünk, hogy 100%-os támogatással nyertünk egy 9 személyes VW típusú összkerék-meghajtású kisbuszt az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Az Egyesület már 125 éve működik a településen, és a jövőben a polgárvédelmi feladatokat is ellátja majd. Sajnos csak ez az egy egyesület aktív a közösségi élet terén. Remélem, a továbbiakban a felújított közösségi házban majd felpezsdül a falu élete.
Milyen feladatok előtt áll a település?
De azt kell mondanom, hogy korán sem dőlhetek hátra, hiszen rengeteg feladatot tűztem ki célul a jövőre nézve. Csak párat had említsek meg. Be szeretném fejezni a központi temetőtől a Béke utcáig tartó szakaszt. Nagyon fontosnak tartom a Kultúrotthon felújítását. Sajnos most ez a falu szégyene.
Szeretnék egy színvonalas játszóteret megépíteni. De nem utolsó sorban a csapadékvíz elvezetését megoldani, ennek már megvannak a tervdokumentációi is. A mezőgazdasági utak felújítási is nagyon fontos lenne. Ennek a projektnek is készen vannak a tervdokumentációi.
S még folytathatnám tovább, de sajnos az anyagi forrásaink végesek, ezért csak pályázati pénzekkel tudunk számolni. De nem adom fel, és amíg én leszek a Polgármester mindig szívesen, ha kell, erőszakosan lobbizok Szakony község érdekeiért, hogy a tervekből minél többet meg tudjunk valósítani.