Osztálytalálkozók

Ahogy múlik az idő, egyre távolodunk a gimnáziumi éveinktől. Mikor még diákok voltunk, alig vártuk, hogy kilépjünk a nagybetűs életbe. Aztán teltek az évek és mi alig vártuk, hogy végre találkozhassunk. Számoltuk az éveket, hogy mikor lesz már osztálytalálkozónk, hiszen életünk meghatározó négy évét töltöttük együtt. Mindenki változik, bölcsebb lesz, a régi sérelmek az idő múlásával eltűnnek, a csínytevéseken jókat nevetünk. A kevésbé szeretett tanárokra is jó szívvel emlékezünk, az idő mindent megszépít. Közhely, de igaz. Gondtalanul örülünk társaink sikerének vagy éppen szomorúan hallgatjuk egy-egy nehéz élet történetét, együttérzéssel szorítjuk meg egymás kezét. Az 5. találkozón, mikor még nagyon fiatalok voltunk leginkább az életkezdés, párkeresés volt a téma. Aztán jöttek a gyerekek, más irányt vettek a beszélgetések. Így a 35 éves találkozó küszöbén, azt gondolom, hogy jönnek majd az unokás történetek, a szülők elvesztése miatt érzett szomorúság. Az élet örök körforgása ... De mi még együtt vagyunk. Ha csak öt évenként is, de együtt. Persze nálunk is van, aki egy találkozón sem vett részt, de jellemzően, mindig ugyanazok ott vannak. Van, aki csak ritkábban, de eljön, érdekli a többiek sorsa, pótolhatatlan a viszontlátás öröme. De ez öt évente csak egy alkalom. Milyen jó lenne, ha a mindennapok is egy osztálytalálkozóhoz hasonlítanának. Az emberek szeretettel fordulnának egymás felé, rosszindulat, kárörvendés nélkül. Nagy szükség lenne rá.
Legyen minden napunk osztálytalálkozó!