Május közepén nem mindennapi látvány fogadta a település vezetőjét és falugondnokát. A sportpark melletti fán két méhcsaládot találtak, akik elkóboroltak valahonnan. Egyből értesítették Balatoni László méhészt, aki segítségükre sietett, hogy befogja ezeket a méheket. Ekkor beszélgettem vele, hogy mi ilyenkor a teendő:
- Ha méhrajt látunk, a helyi vagy környékbeli méhészt kell értesíteni. Ennek hiányában a Katasztrófavédelmet kell hívni, mivel ők rendelkeznek a raj befogására illetékes méhész elérhetőséggel. A méhraj általában nem támad, de óva intenék minden hozzá nem értő önkéntes beavatkozást. A méhek természetes viselkedése, hogy április-július között rajoznak, ami a családszaporodást jelent. Ami abból áll, hogy nevelnek 1 vagy több új anyát és a régi anya kb. fele néppel kirepül és új helyet keres magának. Ami lehet faodú, falrepedés, kémény vagy egyéb védett hely. A befogott méheket a méhész kaptárba rakja és legalább 1 hónapos karanténba zárja. Erre méhegészségügyi szabály miatt van szükség. A méhek befogása szinte mindig más megoldást követel, attól függően, hogy hova szállnak le. Általában kaptárba, kasba söpörjük bele, hogy az elszállításnál ne sérüljenek. A méhek a kaptárjuktól kb. 5 km körzetet ismerik, tehát csak azon kívüli távolságra lehet szállítani kivétel a raj. A raj, ha kijön az egyik kaptárból akár mellé is tehetjük, ott maradnak. A raj méhe sok fiatal egyedből áll, ami azt jelenti, hogy az új helyen rövid idő alatt kiépíti a szükséges lép készletét. Mivel fiatalítás sincs, amit etetni-gondozni kellene, minden egyed az építő és a gyűjtő munkát végezheti. Az emberiség érdeke védeni a méheket és minden beporzó rovart, mert az élelmünk előállításában nélkülözhetetlen munkát végeznek - mondta el Balatoni László méhész.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete három évig vizsgálta a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésükön elfogadták. A méhek világnapja első ízben 2018. május 20-án került a naptárakba. A dátum magyarázata: 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője, Anton Janša. Az ő méhészeti munkásságának állítanak emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja.