2023. január 28. szombat
[Répcevidék]

Mikulás!? – Szent Miklóstól Santa Clausig

Mikulás!? – Szent Miklóstól Santa Clausig
Sok legenda kering a Mikulás történetéről, én most megpróbálok bemutatni többet is. A Mikulás vagy Télapó név

hallatán szerintem mindenkinek egy piros ruhás, ősz szakállú, kövérkés, jóságos öregember jut eszébe. Ő az, akit boldog tekintetű gyerekek várnak hatalmas rajongással, tele izgalommal. Szeretet, és emellett halvány félelem olvasható ki a pici gyerekek szeméből, amikor meglátják ezt a tekintélyt sugárzó, mégis csupa szív embert, aki számukra nem más, mint egy csoda, egy igazi legenda.
Mikulás, vagyis Szent Miklós egy püspök volt, a keleti egyház mind a mai napig legtiszteltebb szentje. A legenda szerint a szomszédságában lakó férfinak volt 3 lánya, akiket férjhez akart adni, de mivel nagy szegénységben éltek, így nem volt hozomány a leányok számára. Szent Miklós az éj leple alatt a lányok ablakába három zacskó aranyat tett, hogy megmentse becsületüket, és tisztességesen férjhez tudjanak menni. Mikor a harmadik lány ablakától osont el az éjszaka közepén, meghallották a mocorgást, kinéztek, de már csak egy piros ruhás alakot láttak sietősen távozni a hóesésben. Innen ered a szokás, hogy csizmát, zoknit teszünk az ablakba vagy a kandalló fölé ajándék reményében. A magyar parasztság körében Mikulás járás alakult ki, vagyis álarcos Mikulások és Krampuszok ijesztgették este az utcán az embereket. Egyébként ez a szokás, valószínű, hogy Ausztriából került Magyarországra. Mára már mindenki tisztában van vele, hogy december 6-án a Mikulás Lappföldről érkezik rénszarvas szánon. Ez 1925-ben terjedt el egy újságcikk miatt, amiben megírták, hogy az Északi sarkon nincs fű a rénszarvasoknak, hogy legeljenek, és ezért kicsit lentebb, Finnországban laknak. A finn Mikulás (Joulupukki) Helsinkiben már december elejétől kezdve rénszarvasokkal járja az utcákat. A szánhúzók gyönyörűen fel vannak díszítve, piros kantárral, és a szelídebb példányoknak még a hátára is felülhetnek a gyerekek. A norvégoknál nagyon hasonlóak a szokások, mint nálunk. A különbség, hogy a Nisse, vagyis a norvég Mikulás nem éjszaka érkezik a kéményen keresztül, ezért mindig tiszta a ruhája. Krampuszok helyett pedig manócskái vannak. Amerikában a Santa Claus kapta meg ezt a nemes szerepet, akinek kultuszát a holland telepesek terjesztették el. Eredetileg inkább manóhoz hasonlító, vicces, kedves figura volt. Santa Claus végül december 6-ról átkerült közvetlenül a karácsonyhoz, ebben döntő szerepe volt Clement Clark Moore versének, a Szent Miklós látogatásának. Ez 1823. december 23-án jelent meg, és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert. Később a címet Karácsony előtti éjjel-re változtatta. Itt figyelhető meg az a pirospozsgás öreg, akinek szánját 8 rénszarvas húzta. A képi világot a Moore versét illusztráló Thomas Nast teremtette meg, majd az alakot 1931-ben a Coca Cola karácsonyi kampánya alakította át. A korábban viszonylag tarka Santa Claus két alapszínre - a fehérre és a vörösre - redukálódott, vaskos termetére pedig rövid, piros, fehér szőrmével szegett kabátot és buggyos piros nadrágot kapott. Ezt a mindenki által ismert figurát aztán a popkultúra, a mozi és a reklámok tették szinte halhatatlanná. Szent Miklós (Christmas Father) ünnepe Angliában a 19. században keveredett össze karácsony ünnepével. Egy angol dal szerint Rudolfot, a rénszarvast testvérei kicsúfolták piros orra miatt, a Mikulás azonban őt választotta maga mellé, és azóta együtt járják a világot, hogy a gyerekeknek ajándékot vigyenek. Egyéb eltérések is találhatóak az angol és magyar Mikulás kultusz között: míg nálunk a tisztára suvickolt csizmákat helyezik ki a gyerekek ablakaikba, addig angolszász kortársaik a kandallópárkányra akasztott zoknijaikba várják ajándékaikat, s hogy a télapó ne távozzon üres hassal egy kis sütit és tejet is készítenek neki a zoknik mellé. Általában a Mikulás mellől nem hiányozhatnak a Krampuszok, azaz a segédek, akikre azért van szükség, mert ők hozzák a büntetést a rossz gyerekeknek. Általában ördög-formájúak, vörös vagy fekete színűek, fejükön szarvakat viselnek és az esetek nagy többségében hosszú, bojtos farkuk van. A rossz gyerekek tehát virgácsot kapnak, de mit is szokás tenni a jó gyerekek csomagjába? A dió, mogyoró, narancs, cukorka, csoki egyaránt megfelelő ajándéknak bizonyul, de ha meglepjük a gyerekeket valamelyik Mikulásfilmmel is (Télapu1-2, Tapló Télapó vagy egy magyar alkotás, Az igazi Mikulás, stb.), akkor eszegetés közben jókat is nevethetünk.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.