Ebben az örömben bővelkedhetett Sajtoskál lakója özv. Hoós Sándorné, Manci néni, aki 2015. november 23-án ünnepelte 95. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte fel Őt szép virágcsokorral, és ajándékkosárral Haller Imre polgármester úr, Vincze György jegyző úr, és az önkormányzat dolgozói, akik egyben átadták Orbán Viktor miniszterelnök által küldött emléklapot is.
Manci néni jó egészségének örvendhet nagy családja. 5 gyermeke, 13 unokája, 11 dédunokája, és még 1 ükunokája is van.
Manci néni törzsgyökeres Sajtoskáli lakos. Fiatal korában Pesten cselédként dolgozott, de a szerelem vissza hozta szülőfalujába, Sajtoskálra. Férjhez ment, és utána már itthon is maradt, Sajtoskálon. Háztartásbeliként, varrónőként, és áruátvevőként is dolgozott.
Viszont szabadidejében, míg egészsége engedte szívesen fejtett rejtvényeket, készített kézimunkákat és gobelineket. Főként történelmi mondákat szeretett olvasni. Ma is szívesen olvas szabadidejében újságokat, és néz TV-t.
Szeretett sütni, régen szívesen segített akár egy egész lakodalmat is kisütni. A falu kirándulásokon is mindig részt vett, szívesen utazott, járt külföldön is. Nagyon szereti a virágokat, az otthoni kertben is mindig gondozta őket.
Manci nénit bátran hívhatom a falu Manci nénijének, hiszen mindenki ismeri és szereti. Kívánom neki, hogy az Isten éltesse Őt még nagyon sokáig erőben, egészségben.